Kezdőlap Események Marilyn Manson és Luis Fonsi is fellép a szezon második felében a...

Marilyn Manson és Luis Fonsi is fellép a szezon második felében a Budapest Park színpadán

 Marilyn Manson és Luis Fonsi is fellép a szezon második felében a Budapest Parkban, ahol koncertet ad többek között a Quimby és a Punnany Massif is.

 Marilyn Manson csütörtökön ad koncertet, Luis Fonsi – az idei év legnagyobb slágere, a Despacito előadója – augusztus 7-én lép fel, de szeptember 8-án a Budapest Parkba érkezik a technolegenda, Paul Kalkbrenner, szeptember 16-án pedig Dj Bobo is – mondta el Kólya Dániel ügyvezető igazgató a legnagyobb magyarországi szabadtéri szórakozóhely keddi „szezon félidős” sajtótájékoztatóján.
A szezon első felét összegezve kiemelte, hogy az idén már 200 ezer látogatója volt a Budapest Parknak, 5-6 teltházas koncertet tartottak, és még ugyanennyit várnak. Eddig 8 estén összesen 17 külföldi előadót hallhatott a közönség, köztük a Simple Plant, a Good Charlotte-ot, a Foster The People-t, a Scootert, Parov Stelart és Damian Marley-t.
A szezon második felében a magyar előadók közül a Quimby és a Punnany Massif mellett többek között a Honeybeast, Zsédenyi Adrienn és a Kistehén koncertjére is várják a közönséget.
Zsédenyi Adrienn (Zséda) a sajtótájékoztatón elmondta, hogy szólókarrierje 15. évét ünnepli a Budapest Park-beli fellépéssel. Augusztus 12-én olyan koncertet tartanak, mint legutóbb az Arénában: 10 zenész áll mögötte, különleges hangzás- és látványvilággal készülnek.
A Honeybeast eddigi leglátványosabb koncertjét tervezi a Budapest Parkba, ahol – mint Tarján Zsófi énekes kiemelte – először lépnek fel augusztus 25-én. Vendégművészekkel együtt mintegy 10-en lesznek a színpadon, és sztárvendégeket is hívnak.
 Farkas Roland, a Punnany Massif egyik alapítója elmondta, hogy július 29-én 14. születésnapjukat ünneplik a Parkban. Extra látványképpel készülnek, és egy versenyt is rendeznek, amelyre bárki elkészítheti egy daluk feldolgozását, a legjobbak pedig felléphetnek velük. Emellett Oláh Gergővel és Roma Soul nevű zenekarral együtt is előadnak egy számot. Meszes Balázs énekes hozzátette: az idén is háromszor lépnek fel a Parkban, ez a második koncertjük lesz.
A Kistehén is a Budapest Parkban ünnepel: mint Kollár-Klemencz László énekes, dalszerző-szövegíró elmondta, 15 éves jubileumi koncertjüket tartják augusztus 31-én. A két és fél órás programban mindenki fellép, aki valaha a zenekar tagja volt, több formációban is zenélnek. Különleges pillanat lesz ez, mivel a Kistehén 15 éve alatt mintegy 20 zenész fordult meg a zenekarban – hangsúlyozta Kollár-Klemencz László.
A Quimby 25. születésnapi Aréna-koncertje látványvilágát megidéző koncertet tervez szeptember 2-án a Budapest Parkba – árulta el Kárpáti Dódi az MTI-nek, hozzátéve, hogy új számok adaptációi is elkészülnek még a fellépésig. A program még alakul, de azt tervezik, hogy a Jónás jelenései című anyagukból többet mutatnak be ez alkalommal, mint más nyári koncertjeiken – mondta a trombitás.
Kólya Dániel kitért arra, hogy a szezon második felében is várják havonta egy vasárnap Pöttömkert elnevezésű programjukkal a gyerekeket. Felidézte, hogy Nagyszünet néven új helyszínt is nyitottak idén, amely délelőtt is nyitva tart, ebéddel várja a látogatókat, továbbá hetente egyszer kertmoziként is működik.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a közeljövőben elindul a Park saját messenger robotja, a B.P. Parker: a chatrobot a Facebook Messengeren válaszol a feltett kérdésekre, és jegyet is lehet venni nála.

(MTI)