Kezdőlap Hit és élet Megjelent Bábel Balázs legújabb kötete

Megjelent Bábel Balázs legújabb kötete

Asztrik érsek örökségében – e címet viseli Kalocsa-Kecskemét érsekének legújabb könyve, mely a főpásztor 2016 júniusa és 2017 áprilisa között elhangzott beszédeiből összeállított válogatás Koloh Elek újságíró szerkesztésében. A kötetet sajtótájékoztató keretében mutatták be hétfőn Kalocsán, az érsekség fogadóépületében.

Farkas P. József újságíró, sorozatalapító-szerkesztő a kiadó nevében

szólalt fel: „Egy ilyen éves összefoglaló nagyon nehezen áll össze, mert annyi a mondandó, üzenet, hogy ezeket egy kötetbe sűríteni komoly kihívást jelent. Az összeállítás szerkesztője mégis megpróbálta a szinte lehetetlent – eredményesen.”

Főképpen kinek szól a kötet? – merült fel a kérdés. – „Minden közösségben más hangon kell prédikálni, egy diákmisén, cserkészeknél vagy temetésen. Ez a válogatás elsősorban jól tájékozott, a világ dolgai iránt fogékony, átlagembereknek szól. Az egyes egyének sokkal többet megértenek, mint amennyit ki tudnak fejezni. A közérthetőség alapvető kritérium.” – hangzott érsek atya válasza.

Az esemény záróakkordjaként dedikálásra került sor a résztvevők körében.