Kezdőlap Kecskemét Megyei baleseti összesítő

Megyei baleseti összesítő

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében.

Megyénkben az elmúlt 24 órában kettő súlyos, három könnyű sérüléssel végződő, valamint hat anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Az 5508-as számú úton közlekedett Madaras felől 2017. július 26-án 19 óra 51 perckor egy 49 éves katymári lakos egy Opel Astra típusú személygépkocsival. A férfi haladása során az út 9.950-as méterénél lévő balra ívelő útkanyarulatban eddig tisztázatlan körülmények között jobbra letért az úttestről. A sofőr járművét visszakormányozva átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali útpadkára, ahol egy fának ütközött és felborult. A baleset következtében a gépkocsivezető – aki nem használta a biztonsági övet – kizuhant a járműből és az elsődleges orvosi szakvélemény alapján életveszélyes sérülést szenvedett.

Bugac irányába közlekedett az 54102-es számú úton 2017. július 26-án 20 óra 50 perc körül egy 50 éves kiskunfélegyházi lakos egy Volkswagen Golf típusú személygépkocsival. A helyszíni szemle adatai szerint az ittas sofőr nem megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért az út 5.600-as méterénél lehaladt a jobb útpadkára, ahol többször fának ütközött, majd felborult. A baleset következtében a férfi az elsődleges orvosi szakvélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedett.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy körültekintően, a mindenkori út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek és ügyeljenek a sebesség helyes megválasztására!