Kezdőlap Kiemelt Takács Tamara Szolnokon is triplázna

Takács Tamara Szolnokon is triplázna

Csütörtökön Szolnokon már a második válogatón állhatnak rajthoz az egységek, a tét az augusztusi racicei világbajnokságon való indulás. Az első felvonáson Takács Tamara 500 egyesben és Vad Ninettával párosban is nyert, mindkét számban sok kihívója lesz a Vasas fiataljának. Egyesben többek között a 200 méteren győztes, 500-on második Lucz Dóra.

„Szolnokon készülök, így ebből a szempontból kényelmesebb lesz ez a válogató, hiszen nem kellett utazni, számomra sokkal barátságosabb ez a hely, mint a szegedi pálya – mondja Takács Tamara, aki hasonlóan jó szerepléssel kíván előrukkolni, mint az első válogatón. Akkor 500 egyesben, Vad Ninettával párosban, valamint ezer egyesben is nyert, utóbbi két számot az időrend miatt nem vállalhatta a jövő hétvégi plovdivi Európa-bajnokságon, amelyre teljesítményével természetesen kivívta a csapathajós tagságot is. Fábián Lászlóné nem változtatott versenyzője programján, aki ezúttal is három számban indul majd a válogatón. Sokan szeretnék az ő skalpját, de mint mondja: ez a helyzet igazán inspirálja.
„Természetesen az ötszáz méter a fontos, egyesben és párosban is sikerült előbbre lépnünk. Az elmúlt két hétben két edzőpartnerem is akadt, Gamsjäger Lisa és Szendy Lilla segítette a munkámat, jó volt, hogy egy kicsit újra csapatban éreztem magam, fejben így könnyebben átlendül az ember a nehezebb pillanatokon. Nagyon várom már ezt a hétvégét, és bízom benne, hogy sikerül lezárni a világbajnoki válogatást” – mondta Takács Tamara, akinek egyesben Lucz Dóra lehet az egyik kihívója.
Az újpestiek versenyzője reméli, hogy 200 méteren sikerül megőriznie helyét, míg 500 méteren közelebb tud kerülni Tamarához.
„Az első válogatón kétszáz méteren nyertem, egy rossz rajttal, éppen ezért az elmúlt időszakban erre nagyobb hangsúlyt fektettünk edzőmmel, Almási Nándorral. De úgy érzem, ötszáz méteren sem voltam nagyon elmaradva Tamarától, jó lenne ebben a számban is meglepetést okozni” – magyarázta a versenyző, aki jó formában érzi magát.
Ugyanezt elmondhatja magáról Medveczky Erika is, aki egyre jobb és jobb formába kerül Csipes Ferenc csoportjában. A korábban 1000 méteren világbajnoki címet szerző versenyző párjával, Farkasdi Ramónával akár meg is szorongathatja a Takács, Vad párost, sőt, egyesben is beleszólhat az elsőség sorsába.
Olimpiai bajnokaink közül ezúttal nem indul a háromszoros aranyérmes Szabó Gabriella, így a kétszeres aranyérmes Fazekas-Zur Krisztina a három egyéni számban szerepel. A női kenusoknál pedig Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső és Lakatos Zsanett összecsapásaira érdemes fókuszálni.