Kezdőlap Közlekedés Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Három sofőrt ittas járművezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre állítottak elő a járőrök.

Kiskunmajsán, a Félegyházi úton közlekedett a Fő utca irányába 2017. augusztus 8-án 18 óra 50 perckor egy 57 éves makói férfi egy Ford Fiesta típusú személygépkocsival. A Csontos Károly utca kereszteződésénél lévő gyalogátkelőhelynél eddig tisztázatlan körülmények között elütötte az úttestről a gyalogátkelőhelyre ráhajtó 77 éves férfinak, aki egy elektromos rokkantkocsival közlekedett. A baleset következtében a kiskunmajsai férfi az elsődleges orvosi szakvélemény alapján súlyos sérülést szenvedett.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

1.

2.

3.

(Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye.)