Kezdőlap Események Bács megyei és székely értékek a Hírös Héten

Bács megyei és székely értékek a Hírös Héten

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és testvérmegyéje, az erdélyi Hargita megye közösen vesz részt az idei Hírös Hét Fesztiválon, mely augusztus 19-27. között kerül megrendezésre Kecskemét főterén. A város legnagyobb múlttal rendelkező és egyben legrangosabb rendezvényének egyik kiemelkedő célja a közösségek összekovácsolása, legyen szó kerékpárosokról, néptáncosokról, nemzetiségekről. A megyei önkormányzatot is ez az elkötelezettség mozgatta, amikor vendégül hívta testvérmegyéjét, Hargita megyét, hogy nemzettestvéreink is bemutathassák kincseiket, többek közt a méltán híres Csíki sört.

Bács-Kiskun standján a megye legjavát mutatjuk meg: a látogatók megismerhetik sokszínű természeti és tárgyi értékeinket, megelevenednek gazdag hagyományaink és nagy múltú kultúránk. A meghívott kiállítók nap mint nap kézműves és kulturális bemutatókkal, friss, helyben termelt finomságok kóstolóival és vásárával várják az érdeklődőket.

Nagyon sok szeretettel hívunk és várunk mindenkit (naponta 15 órától rendezvényzárásig) Bács-Kiskun és Hargita megye kiállítói teraszán a hajdani Liberté Étterem előtt!