Kezdőlap Egészség Hamarosan indul az V. Nyakvágó Félmaraton Ballószögön

Hamarosan indul az V. Nyakvágó Félmaraton Ballószögön

„Olyan, mint egy félmaraton, csak keményebb!” – Olvasható az idei Nyakvágó Félmaraton plakátján, amelyet immár ötödik alkalommal rendeznek meg Ballószögön.

A Piroska Szörp és a Merkbau főtámogatásával megrendezésre kerülő nagyszabású félmaraton és családi sportnap kampányszövegén feltüntetett mondat bizony igaznak ígérkezik, ugyanis szeptember 3-án, vasárnap tényleg a kemény sportágaké lesz a főszerep.

9:00 órától kezdődnek majd a futóversenyek, a 400 méter hosszú gyermekverseny 14 éves korig, 9:30-tól a 3,5 km futás gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt, valamint 10:00 órától a 7, 14, és 22,5 km-es futás, amelyen kizárólag csak 16 éves kor felett lehet majd részt venni.

10:00 órától a kispályás focikupán, 12:30-tól pedig a terep kerékpárversenyen mérettethetik magukat a versenyzők 22,5 km távon.

Az egész napos sportnap keretében természetesen különböző ingyenes programok várják majd a résztvevőket, többek között kitelepül majd az UNIQUA egészségkamionja, ahol fittség felmérésre kerül sor, de a gyermekek programját ugrálóvár és a Malom Központ által kitelepített mászófal is színesíti majd.

A nap sztárvendégeként a híres televíziós és rádiós műsorvezetőt, Vadon Janit üdvözölhetjük az eseményen, aki páratlan humorával garantáltan megspékeli az egyébként is nagyon sikeres sporteseményt.

Két magyar bajnok bokszoló Darmos Józsi és Baranyi Ricsi is részt vesz a versenyen.

A versenyekre való nevezés már csak a helyszínen lehetséges, az előnevezési idő lejárt.

További részleteket a www.nyakvagofutas.hu vagy a Futaszög Egyesület Facebook oldalán találnak.

Szerkesztőségünk garantáltan részt vesz az V. Ballószögi Nyakvágó Félmaratonon! És Te?

Helyszín: Ballószög, Gárdonyi Géza u. Focipálya