Kezdőlap Események Infrastrukturális és energetikai fejlesztések Ballószögön

Infrastrukturális és energetikai fejlesztések Ballószögön

Néhány hónapja hirdették ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatának nyerteseit, amelyek között Ballószög is helyet kapott. Az ezúton elnyert forrásoknak köszönhetően az elkövetkező esztendőben a település kül- és belterületén számos infrastrukturális és energetikai fejlesztést hajt végre az önkormányzat. Ide sorolható az orvosi rendelő felújítása, bővítése, a védőnői szolgálat áthelyezése, valamint csapadékvíz elvezető rendszer korszerűsítése is.  Július-augusztus hónapban beadott TOP- os pályázat keretein belül többek között kerékpárút és buszmegállók kiépítésére, az óvoda központosítására, illetve iparterület fejlesztésre pályáztak a település elöljárói az energetikai pályázatok mellett.

Somogyi Lajos, Ballószög polgármestere részletesen beszámolt Magazinunknak a település már elkezdett, illetve még tervezett fejlesztéseiről.

„Korábban sem unatkoztunk, hiszen a pályázatok előkészítésére, a tervezésekre sok energiát fordítottunk. Az idei év sok örömöt hozott a kemény munka mellett, ugyanakkor a pályázati kiírások módosításával váratlan helyzetek adódtak, sok fejtörést okozva képviselőinknek, kollegáinknak, pályázatírónak és szakértőnek egyaránt. Persze nem csak nálunk, hanem az egész országban igaz ez.

Szerencsére elmondhatjuk, hogy stabil gazdálkodásunkkal tud(t)unk önrészt vállalni egy-egy projektben, ha szükséges, hiszen reményeink szerint az elkövetkező években 4-500 M Ft fejlesztési forrást tudunk lehívni. Ez pedig a mi kis településünknek óriási lehetőség a fejlődésre.  Igyekeztünk olyan célokat találni, amelyek a polgáraink számára a legfontosabbak.

Ebben az évben az Ágasegyháza felől bevezető Jókai utca belterületi részét újítottuk fel belügyminisztériumi pályázat és önerő segítségével. Önerőből készült el a külterületi Karácsonyi óvoda útja, a Karinthy utca és 3 másik utca útalapja. Összességében az elmúlt három évben több mint 70 M Ft-ot fordítottunk útépítésre.

Közvilágítás fejlesztés az idei évben is folytatódott az Aranykor Idősek Otthona felé, az új telekosztásokban, a temetőnél épült ki közvilágítás. Jelenleg az Ágasegyháza felé vezető Zsíros dűlőn várunk egy szakasz befejezésére.

 TOP-os pályázattal a helyi orvosi rendelő bővítésére, a régi felújítására 62 M Ft-ot, illetve a rendelő és az óvoda, iskola csapadékvíz elvezető rendszerére nyertünk összesen 40 millió forintot. Nemrég benyújtottunk egy TOP- os pályázatot, amelyből terveink szerint egészen Kadafalva határáig ki tudnánk építeni egy kerékpárutat, a központi buszmegállót és a Nyúl-ház előtti buszmegállónak a buszöblét. Az óvodák központosítása és egy bölcsőde létrehozása is a terveink között szerepel.

 A Vidékfejlesztési Programban a Faluházra, TOP-os forrásból pedig az iskola és a hivatal energetikai korszerűsítésére pályáztunk.

Benyújtottunk egy tanyafejlesztési pályázatot, amivel a kültéri buszmegállók napelemes közvilágítását, valamint a térfigyelő kamera rendszerünket kívánjuk bővíteni külterületen.

Egy 15 millió forintos belügyminisztériumi pályázati lehetőségnek köszönhetően lehetőségünk nyílik a Deák Ferenc utca felújítására is, jelenleg a nagyfeszültségű villanyoszlop áthelyezését terveztetjük, reményeink szerint még az idén aszfaltozzák az utat.

 Szoros kapcsolatot ápolunk Helvéciával is, ezért talán nem meglepő, hogy közösen nyújtottunk be egy olyan pályázatot, amely a külterületi utak építését, illetve karbantartását tenné lehetővé. Ez egy nagyjából 85- 86 millió forintot felölelő projekt, ami jelenleg tartalmi bírálaton van, de az első ütemet (az útalap építését) már közbeszerzésre visszük az önerő terhére.

A fürdőtől hiányzó útszakaszt saját forrásból útalappal építjük meg, a pályázati pénzből  ezen szakasz aszfaltot kap és a meglévő út  hibáinak javítása, nemesített padka elkészítése a cél. A pályázat másik célja földút útkarbantartáshoz szükséges gépeket: traktort, gémes rézsűkaszát szeretnénk beszerezni.

Mindeközben persze nem csak pályázati forrásra várunk a tavalyi évben egy használt MTZ 82-est vettünk, melyhez a Polgárőrségünk pályázaton nyert tárcsáját, fűkaszát és szárzúzót használjuk.  Tavaly vásároltunk pótkocsikat és egy 26LE szlovén újszerű állapotú kerti traktort.

A közmunkások segítségére alapvetően a zöldfelület karbantartásában számíthatunk, de jelenleg például az óvodában festenek kerítést. Közfoglalkoztatottak segítségével festettük az óvodát, a hivatali helyiségek egy részét.

Már a tavalyi évben is több projekt kapcsán számíthattunk a munkájukra. Az utcanév táblák elkészítését, a temető kerítésépítést, a Sportcentrum új asztalainak, padjainak az elkészítését is közmunkásainkkal, közösen végezzük: magam is tevékenyen részt veszek a munkában Gáspár Zoltán és Duzmath György alpolgármester urakkal és a tanyagondnokok bevonásával.”

 Somogyi Lajos továbbá azt is elárulta, hogy a temetőben elkészült az urnás temetkezési lehetőség, valamint az utcafronton 110 méter hosszúságban kovácsoltvas elemekkel tarkított betonkerítésre cserélik a jelenlegi drótkerítést.

Igyekszünk jó gazda módjára gondját viselni és fejleszteni a települést.
 

 

A Ballószög polgármesterével készült interjút a Jóindulat Kft. támogatta.