Kezdőlap Média Man Doki – Találkozások

Man Doki – Találkozások

Eredetileg 1997 novemberében jelent meg ez a nagyon igényes anyag, melyet most augusztus közepétől újra elérhetővé tesz a Magneoton – lévén hogy LeslieMandoki és csapata, a Soulmates, mintegy a 25 éves jubileumi Sziget megnyitójaként, újra fellépett a Budapest Parkban.

Húsz évvel ezelőtt: 1997-ben született a Találkozások című album, amelyen a magyar könnyűzenei élet kiválóságai – Cserháti Zsuzsa, Charlie, Demjén Ferenc, Somló Tamás és Zorán – a műfaj világsztárjai – köztük Ian Anderson, ChakaKhan, Jack Bruce, Al Di Meola, Steve Lukather, Mike Stern és a Brecker-fivérek – társaságában zenéltek LeslieMandoki vezetésével.

LeslieMandoki a hazai kezdetek után Németországban alapozta meg nemzetközi ismertségét – jól emlékezhetünk például a DschingisKhan formációra. Pályafutása egyik legnagyobb vállalkozása volt, amikor kiadták a Találkozások eredeti, angol nyelvű verzióját  – mely a People címet viselte. Az eredeti angol nyelvű anyagonolyan énekesek működtek közre, mint Ian Anderson (JethroTull), BobbyKimball (Toto), vegyChakaKhan.

Ennek sikerén felbuzdulva alkotótársaikkalarra gondoltak, érdemes lenne elkészíteni a lemez magyar változatát is: Charlie, Cserháti Zsuzsa, Demjén Ferenc, Somló Tamás, Zorán és még sokan mások közreműködésével; úgy, hogy több helyütt a hazai sztárok duettet is énekelnek a külföldiekkel. A Peoplere-makejeként, immáron Találkozások címmel, egy egészen kivételes énekesekkel felálló csapat rögzítette húsz évvel ezelőtt ezt nagyon igényes – és nagyon egyszeri lehetőségként elkészített lemezt. Hiszen sajnos Cserháti Zsuzsa és Somló Tamás már elhunyt az alkotók közül.

  1. Ha a zene útján jársz (L.Mandoki&L.Bencker) (BobbyKimball, Charlie, Demjén Ferenc, Jack Bruce, JoshuaKadison, Leslie Mándoki, Somló Tamás, Zorán) 4:26
    2. Ártatlan évek (L.Mandoki&L.Bencker) (Charlie, Cserháti Zsuzsa, László Bencker, Leslie Mándoki, Somló Tamás) 3:50
    3. Ahol születtem (L.Mandoki&L.Bencker) (Leslie Mándoki) 3:30
    4. Játssz tovább! (L.Mandoki&L.Bencker) (Charlie, Demjén Ferenc, Leslie Mándoki, Somló Tamás, Zorán) 5:00
    5. Mélyre áss, vagy magasra szálj! (L.Mandoki&L.Bencker) (ChakaKhan, Charlie) 6:58
    6. Ugye lesz erőm? (N.Kershaw) (Zorán) 4:06
    7. Szivárvány angyal (L.Mandoki&L.Bencker) (Demjén Ferenc) 3:55
    8. Azt hiszem (L.Mandoki&L.Bencker) (Demjén Ferenc, Somló Tamás) 4:30
    9. Kölcsön szerelem (L.Mandoki&L.Bencker) (Charlie) 4:47
    10. Túl sokáig vártam (L.Mandoki&L.Bencker) (Cserháti Zsuzsa) 4:12
    11. Minden nap (L.Mandoki&L.Bencker) (Somló Tamás) 3:33
    12. Csak álmod legyen még! (L.Mandoki&L.Bencker) (BobbyKimball, Charlie , Cserháti Zsuzsa, David Clayton-Thomas, Demjén Ferenc, Ian Anderson, Jack Bruce, Leslie Mándoki, Somló Tamás, Zorán) 3:41