Kezdőlap Események Soltvadkerten kezdte meg felkészülését a Kecskeméti Futsal Club

Soltvadkerten kezdte meg felkészülését a Kecskeméti Futsal Club

Augusztus első hosszú hétvégjén – augusztus 4-5-6 – háromnapos edzőtábort tartott a Scoregoal Kecskeméti Futsal Club a Vadkerti-tó partján, ahova a tavalyi keret mellett már az új igazolások, illetve próbajátékosok is elkísérték a csapatot.

A napi két edzés mellett szabadidős tevékenységekre is jutott idő, így a fiúk gokartozással, strandolással, horgászással töltötték ki az edzések közötti időszakot. Szombat este pedig vendégül látták a kecskeméti Neumann János Egyetem GAMF Futsal csapatát egy edzőmérkőzés keretében. A 3×20 perc remek lehetőséget biztosított Cserenkó Szabolcs vezetőedző részére, hogy minél több taktikai, és egyéb játékelemeket próbáljon ki az új játékosokkal kiegészült, megerősített kerettel:

„A tavalyinál kicsit másabb volt az idei edzőtábor, úgy gondolom, újabb lépést tettünk a profi szemlélet felé. Soltvadkert Városa tökéletes helyszín egy ilyen nyári, felkészítő edzőtábor vonatkozásában, minden adott, hogy a lehető legjobb munkát tudjuk elvégezni a srácokkal. Jó volt látni, hogy mind az edzéseken, mind pedig az egyetem elleni edzőmérkőzésen, hogy érnek össze az új, és a régi játékosaink, biztos vagyok abban, hogy sikeres év elé nézünk. A felkészülésünket folytatjuk heti 2-3 edzéssel, illetve újabb edzőmérkőzések következnek, NB I és NB II-es ellenfelekkel.”

Scoregoal Kecskeméti Futsal Club – Neumann János Egyetem Futsal Team : 14-1

Góllövők: Gavula (4), Szabó (3), Dobosi (2), Tóth T. (1), Móra (1), Kovács J. (1), Marozsi (1) Marsa (1)