Kezdőlap Események Sportosan jótékonykodni – Interjú Kuti Zoltánnal

Sportosan jótékonykodni – Interjú Kuti Zoltánnal

A Trizoli Jótifuti Egyesület évente több eseményt szervez, illetve szívesen vesz részt sporteseményeken, hogy ezzel is esélyt teremtsenek az általuk támogatott személyeknek. Az egyesület célja, hogy a sporteseményeikbe aktív módon vonják be a családokat, ezzel biztosítva a lehetőséget arra, hogy a fogyatékkal élő fiatalok, gyermekek aktív részesei lehessenek ezeknek az élményeknek. Összefogásuk már öt éve eredményes, eddig sok családot tudtak támogatni, valamilyen módon. Magazinunknak Kuti Zoltán, a Trizoli Jótifuti Egyesület megálmodója mesélt a kezdetekről és az egyesület mindennapjairól.

Mesélnél a kezdetekről? Hogyan indult ez az egész kezdeményezés?

2011-ben rám bíztak egy olyan fiatal fiút – Sanyát -, aki születése óta béna (kezei, lábai) A Balatonon töltött egy hét inspirált, hogy tovább figyeljem az életét, milyen életkörülményei vannak, hogyan boldogul a mindennapjaiban. Amikor meglátogattam, akkor döntöttem el, hogy segíteni fogok neki. Akkoriban éppen egy laptopra volt szüksége, hiszen a külvilággal csak úgy tudott kommunikálni, hogy a szájába vett egy filctollat s úgy használta a billentyűzetet. Elhatároztam, hogy szervezek egy jótékonysági futást – mivel már 20 éve triatlonozok, ezért sok embert ismerek –, így sok emberhez eljutott a hír, szájról szájra terjedt a felhívás eljutott a sporttársakhoz.  Úgy gondoltam, ha mindenki 500-1000 forintot adományoz, akkor meg tudjuk venni a laptopot. Márciusra terveztük az első jótékonysági futásunkat, amely rossz időjárási viszonyok között zajlott le, a feladás lehetőségével küzdve. De elértük a célunkat, sikerült megvennünk a laptopot. A futótársaim inspiráltak tovább, hogy legyen folytatása a jótékonysági futásnak, így 2012-ben létrejött egy segítőcsoport, majd az egyesületünk. Évről évre egyre többen vagyunk, hat településen hét családot segítünk. Fő eseményünk a Trizoli Jótifuti jótékonysági futás-bringázás, azaz a „Jótifuti”, amely évente kerül megrendezésre júniusban. Jövőre  két napos lesz a rendezvényünk, hogy azoknak, akik vidékről érkeznek, ők szombaton pihenhessenek, és utána indulhassanak haza. Eseményünkhöz társrendezvények is kapcsolódnak majd, s a fürdőbe is kilátogatunk.

A jótékonysági futáson kívül, milyen nagyobb rendezvényekre szokott sor kerülni?

A Bringabarátság túránk idén már 10. alkalommal került megrendezésre, ezen az eseményünkön 70-100 fő mindig összegyűlik. De volt olyan bringás eseményünk, ahol több mint 300 bringás vett részt. Hétvégente külföldi bringás utakat szervezünk Ausztriába, Olaszországba, augusztusban viszont már második alkalommal kerekeztünk  Hollandiában. Bringás társaink száma már 500 főnél is több, természetesen sok településről csatlakoznak hozzánk, köztük több olyan tag is van, aki már indulásunk óta velünk tekeri a vasat. A legidősebb tagunk 76 éves, a legfiatalabb 7 éves. Bringázáson kívül félmaratont, családi napot, sportnapot, farsangi futást, Szilveszteri futást, érzékenyítő programokat szervezünk. Szeretnénk a jövőben hagyománnyá tenni a „Mikulás úszás”-t, ahol egészséges és fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok együtt sportolhatnak majd.

Az egyesület célja, hogyan fogalmazható meg?

Az egyesületünk alapvető célja, hogy a fogyatékkal élő fiatalokat segítsük, ahogy a lehetőségek engedik, bevonjuk őket az eseményeinkbe. Az egyesületünknek bárki tagja lehet, aki támogatni szeretné céljainkat, vagy programjainkba szívesen becsatlakozna.

 Miben kell még fejlődnötök?

Mindenben! Eseményeinken egyre többen vannak, de csak néhány alkalmi segítőnk van. Eszközeink bővítése is fontos cél, főleg a speciális eszközökben van hiányunk. Rendelkezünk négy tandemmel, amellyel tudunk vinni akár hosszabb utakra olyan mozgásfogyatékost, aki még bringázni tud. De keressük vak, gyengén látó társainkat! Célunk idén, hogy beszerezzünk egy Stringhandbike-ot, ezzel egy kerekesszékes társunk is bekapcsolódhatna aktívan. Szponzorok ne kíméljenek!

Azok, akik szeretnék a munkátokat segíteni, hogyan tehetik meg?

Ha egy eseményünk véget ért, akkor egy-két hét leforgása alatt gyorsan elfelejtődik a köztudatban. De ha kapcsolatban maradunk, akkor nagyobb az esély az aktivitásra. Bárki lehet segítő, résztvevő, azoknak a személyeknek is lehetősége van adományozni, akik nem tudtak eljönni az adott rendezvényre.

Szerinted mitől sikeres az egyesület munkája, tevékenykedése?

Szerintem azért értünk el sikereket, mert az egyesületi tagokat nem az érdek, hanem a barátság és a közös hobbi tartja össze, így eredményesen tudunk tevékenykedni.

Trizoli Jótifuti Egyesület

Trizoli Jótifuti Egyesület  a weben  www.trizolijotifuti.hu

Bankszámlaszám: 10402506 – 86766848 – 86671025

E-mail cím: [email protected]

Facebook csoportok: Trizoli Jótifuti Egyesület és Trizoli Jótifuti Bringatúra