SZÓT ÉRTENEK-E EGYMÁSSAL A KÜLÖNBÖZŐ GENERÁCIÓK?

    MEGOSZTÁS

    A nemzedékek közötti kommunikáció volt a témája annak az előadásnak, amelyet Dr. Harsányi Ernő kandidátus tartott augusztus 21-én a Tudomány és Művészetek Házában. A rendezvény a Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat „Tudás, hagyomány, közösség” című programsorozatának újabb állomásaként valósult meg. 

     

    Különleges előadást hallgathattak meg azok az érdeklődők, akik augusztus 21-én ellátogattak a Tudomány és Művészetek Házába. Dr. Harsányi Ernő kandidátus a nemzedékek közötti kommunikáció lehetőségeiről, a generációs párbeszéd és a közösségépítés kapcsolatáról beszélt a szép számmal megjelent hallgatóságnak. A résztvevők közül többen a Kecskeméti Harmadik Kor Egyeteme elnevezésű, népszerű idősképzési program keretében végeznek tanulmányokat.

    A rendezvény a Bács-Kiskun Megyei Tudományos és Ismeretterjesztő Társulat „Tudás, hagyomány, közösség” című rendezvénysorozatának legújabb állomását jelentette. A programsorozattal a Bács-Kiskun Megyei TIT a generációk közötti párbeszéd új formáit kívánja kialakítani Kecskeméten.

    MEGOSZTÁS