Kezdőlap Események Tíz éve szentelték fel a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolnát

Tíz éve szentelték fel a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolnát

Változatos programokkal ünnepli szeptember utolsó hétvégéjén és október első hetében az Assisi Szent Ferenc templom felszentelésének 10. évfordulóját a műkertvárosi katolikus hívőközösség. Széleskörű civil és vállalkozói összefogás, közadakozás tette lehetővé annak idején a kápolna megépítését. A munkálatok 2004-ben kezdődtek, végül 2007. szeptember 30-án áldotta meg Isten műkerti házát dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek.

A templomépítést Farkas P. József, a Porta Egyesület alapító-szervezője és dr. Fekete László, a városrész akkori önkormányzati képviselője kezdeményezte még az ezredforduló elején. Hozzájuk csatlakozott számos magánszemély és vállalkozó. Így kerülhetett sor a kápolna alapkövének letételére 2004 tavaszán, majd három év múlva teljes pompájában mutatkozott a Vadaskert mellett kialakítottszakrális épület, mely azóta is fogadja a vasárnap délutáni szentmisére érkező híveket.

Az ünnepi eseménysorozatról Farkas P. József számolt be. Elmondta: a rendezvények sorátszeptember 29-én, pénteken 18 órakor jótékonysági koncert nyitja a Wojtyla Barátság Központ sorsközössége javára, melynek helyszíne a Barátok temploma. A Kecskeméti Városi Fúvószenekar játszik Kuna Lajos vezényletével, Beke Márk ifjú harsonás szólót ad elő, továbbá a Gregus Tárogató Együttes is fellép Szabó Sándor vezetésével.

Szeptember 30-án, szombatondélelőtt 10 és 12 óra között nagyszabású állatszentelésre várják az érdeklődőket és házi kedvenceiket a műkerti templom előtti téren. A programhoz a Vadaskert is csatlakozik olyképpen, hogy különleges állatokat hoznak a helyszínre, illetve papi áldásban részesülnek az állatkert „otthon maradott” lakói.

Október 1-jén, vasárnap 16 órakor szentmisére várják a híveket, érdeklődőket az Assisi Szent Ferenc kápolnában.

Október 2-án, hétfőn délelőtt a templomban vetítéssel egybekötött előadáson ismerkedhetnek meg az óvodások Assisi Szent Ferenc, a kápolna védőszentje életével, utána agapéra (szeretetvendégségre) kerül sor a hívek jóvoltából.

Október 3-án, kedden általános iskolásokat várnak ugyanígy a helyszínre, akikkel hasonlóképp megismertetik a névadó életét, majd ismét szeretetvendégség fogadja az érdeklődőket.

Október 4-én, szerdán 15 órai kezdettel a Sasfészek Étterem melletti Mária úton elhelyezett, a Porta Egyesület által frissen felújíttatott Krisztus-keresztet szenteli fel dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskemét érseke a KEFAG Zrt. területén. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Ezt követően 17 órakor templombúcsú veszi kezdetétaz Assisi Szent Ferenc kápolnábana szakrális épület névadója, védőszentje tiszteletére. Az eseményen – a búcsúi szentmise keretében – terményáldásra is sor kerül. A Bács-Zöldért Zrt. által kiállított zöldségeket, gyümölcsöketdr. Bábel Balázs áldja meg.

Emellett felolvassák azok neveit, akik valamilyen formában hozzájárultak a kápolna létrejöttéhez, azonban nem lehetnek már közöttünk.

Farkas P. József és dr. Fekete László főszervezők képes prezentáció keretében jelenítik meg a templom létrejöttének csodáját; vagyis hogy Isten segítségével és az alapítói közösség egyöntetű lelkesedésével, buzgalmával miként lett egy megvalósíthatatlannak tűnő álomból – reménytelenséget szító ellenszélben- közadakozás jóvoltából valóságos templom.

– Sokan közülünk elhunytak azóta, 30 év múlva pedig egyetlen alapító sem lesz már itt.  A kápolna azonban akkor is állni fog, hirdetve Isten örökké tartó dicsőségét -zárta gondolatait Farkas P. József.

A búcsú programját legvégül a hívek által szervírozott szeretetvendégség teszi teljessé.

(Fotók: Mátyus István – archív)