Kezdőlap Események Tizenkilenc magyar egy éremért a Papp László Sportarénában

Tizenkilenc magyar egy éremért a Papp László Sportarénában

Hétfőtől vasárnapig 19 magyar cselgáncsozó részvételével rendezik meg a 31. világbajnokságot a budapesti Papp László Sportarénában, a szakvezetés egy érmet és egy pontszerző helyet vár a magyar küldöttségtől.

„Ez a minimális célkitűzés, két éremnek már nagyon örülnénk. Sajnos, Fogasy Gergő nyaki gerincsérve súlyosnak tűnik, remélhetőleg nem kerül sor műtétre, az ő helyére Ohát Zalán ugrott be” – mondta az MTI érdeklődésére Nagy András szakágvezető. „Nagy pozitívum ugyanakkor Karakas Hédi felépülése az újabb térdműtétje után, már a súlya is rendben van, és tudta vállalni az 57 kilót” – jelentette ki.
Az előző világverseny, az áprilisi Európa-bajnokság egyéni küzdelmeit két bronzéremmel zárta Varsóban a magyar csapat Csernoviczki Éva (48 kg), illetve Joó Abigél (78) révén. A csapatversenyben a Bartha Csaba, Szabó Frigyes, Csoknyai László, Vér Gábor, Bor Barna összeállítású férfi válogatott ugyancsak a dobogó alsó fokára állhatott fel.
Az első magyarországi vb-n a férfiaknál és a nőknél is teljes lesz a keret, azaz 18 dzsúdóst nevezett be a magyar szövetség (MJSZ). Egyedül a női 63 kilogrammban nem lesz hazai induló, női 52, 78 és +78, illetve férfi 81, 90 és 100 kilóban viszont ketten is tatamira lépnek. A csapatversenyre Szabó Frigyest (73 kg) is jelölte az MJSZ.
A Papp László Sportarénában mutatkozik be a vegyescsapatok versenye, mivel ez a szám már szerepel a 2020-as tokiói olimpia programjában. A csapatversenyen hat-hat fő küzd meg egy-egy mérkőzésen, három férfi és három női súlykategóriában. Ha 3-3-mal zárulnak a meccsek, akkor a bemutatott akciók értéke dönt, ipponért 10, vazaariért pedig 1 pont jár.
Az előző, 2015-ös vb-n a 16 fős magyar válogatott Csernoviczki Éva (48 kg), Karakas Hedvig (57), Ungvári Miklós (73), Tóth Krisztián (90) és Bor Barna (+100) révén öt hetedik hellyel zárt Asztanában. A kazahsztáni csapatversenyeken nem indultak a magyarok.
Ami a budapesti vb pénzdíjait illeti, az összdíjazás – a sportág történetében példátlan módon – egymillió dollár lesz. Az egyéni küzdelmekben az aranyérem mellé 26 000 (6,7 millió forint), az ezüsthöz 15 000 (3,9 millió forint), a bronzhoz pedig 8000 dollár (2 millió forint) jár. A vasárnapi csapatverseny győztese 90 ezer dollárt vihet haza, a másodikok 60 ezer, a harmadikok pedig 25 ezer dollárt kapnak.

A magyar vb-csapat:
——————-
FÉRFIAK:
60 kg: Szabó Csaba (Kecskeméti JC), 73 kg: Ungvári Miklós (Ceglédi VSE), 81 kg: Csoknyai László (Atomerőmű SE), Ungvári Attila (Ceglédi VSE), 90 kg: Tóth Krisztián (KSI SE), Vér Gábor (BHSE), 100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Ohát Zalán (Ceglédi VSE), +100 kg: Bor Barna (Atomerőmű SE)
NŐK:
48 kg: Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya), 52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE), Szabó Katinka (Százhalombatta Judo SE), 57 kg: Karakas Hedvig (BHSE), 70 kg: Gercsák Szabina (Hell-Miskolci JC), 78 kg: Joó Abigél (KSI SE), Salánki Evelin (BHSE), +78 kg: Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai Judo Club), Kárpáti Emese (KSI SE)
Csak a csapatversenybe nevezték: Szabó Frigyes (73 kg, Leányvár SE).

(MTI)