Kezdőlap Események XIX. Húsfőző és Gasztro Fesztivál – Kunszállás ismét a hagyományos falusi ízek...

XIX. Húsfőző és Gasztro Fesztivál – Kunszállás ismét a hagyományos falusi ízek otthona lesz

Minden évben elérkezik az az időszak, amikor a települések szinte egymás után rendezik meg a falunapokat, a hangulatos szüreti mulatságokat, illetve a kulináris élvezeteket nyújtó gasztro-rendezvényeket, amelyek szinte minden kikapcsolódni vágyó vendég számára tartalmas szórakozást ígérnek. 

Így van ezzel Kunszállás is, ahol szeptember 2-án nem csak egy szokványos falunap, sokkal inkább a közel 20 esztendeje minden évben megrendezésre kerülő XIX. Húsfőző Fesztivál és Falunap várja a település központjába látogatókat.

A Húsfőző Fesztiálon bárki jól érezheti magát, hiszen a főzőversenyen túl, izgalmas gyermekprogramok, habparti, kortárs – és hagyományőrző táncelőadások és egyéb kulturális programok egyaránt szerepelnek a programkínálatban.
Idén az extrémsportokat kedvelőkre is gondoltak a szervezők, hiszen egy lenyűgöző trial bike show keretében bemutatkozik majd Hegedűs László, ismertebb nevén HEGE is, aki bike trial pro versenyzőként mára nyolcszoros magyar bajnoki díjat tudhat magáénak.

A délután folyamánmozgásban sem lesz hiány, hiszen bemutatkozik majd a TST Táncstúdió, az Izgő-mozgó és a Virgonc gyermek néptánc csoport, Varga Feri és BalássyBetty popduó, valamint a Csűrcsavaró felnőtt néptáncegyüttes is.
Aki a színpados előadásokat követően egy kis jazzre vágyna, annak érdemes lesz sétálgatni a helyi értékeket őrző kézműves standok és árusok között, hiszen a budapesti Marching Jazz Band utcazenél majd.
19 órakor kihirdetésre kerülnek a főzőverseny eredményei, azt követően pedig Komáromi Pisti biztosítja majd a hangulatot dallamos pop-rock zenéivel. A fesztivál egy fergeteges retró&sláger partyval zárul, ahol a kiváló zenei felhozatal mellett újra elő kerül a habgép is, amely ekkor már a bulizóknak biztosít felejthetetlen szórakozást.

Az évek alatt igazi gasztrokavalkáddá nőtte ki magát a Húsfőző Fesztivál, hiszen idén is remek és sokrétű ízek fogják uralni a bográcsokat.
A versenyben kategóriánként három helyezés van, de ismételten szert lehet tenni a népszerű vándortrófeára, illetve idén először kiválasztjuk a helyi Húsfőzők királyát vagy királynőjét is. Az állandó programok repertoárja szintén bővülni látszik, idén ugyanis látványos szabadtéri lézershow-val, valamint tombolával is készülünk. Pár évvel ezelőtt új helyre költöztettük a rendezvényt, most már a falu központjában a Radnai téren és a környező utcákban kerül megrendezésre. Nagyon hangulatos és szép zöld területről van szó, így bízunk abban, hogy az időjárás is kedvezni fog és minél több ember látogat ki a fesztiválra, hogy együtt búcsúztassuk el a nyarat.
– nyilatkozta Kovács Imre, Kunszállás polgármestere, a rendezvény főszervezője.

És hogy mi ennek a nagymúltú gasztro-eseménynek a sikere?
A siker titka nem más, mint a családias, falusi hangulat, az ízletes ételek, az egészséges versenyszellem, valamint az önfeledt, tartalmas szórakozás.
Mindenképpen érdemes lesz ezen a napon Kunszállásra látogatni.