Kezdőlap Régió Gáláztak a kecskeméti futsalosok a nyitó fordulóban

Gáláztak a kecskeméti futsalosok a nyitó fordulóban

Könnyed győzelemmel indult a Scoregoal Kecskeméti Futsal Clubnak a 2017-2018-as szezon, a Gödöllő csapatát fektették két vállra egy nagyarányú győzelemmel.

Scoregoal Kecskeméti Futsal Club – Covritas Futsal Gödöllő : 15-1 (8-0)

Góllövők: Móra (2), Toricska (1), Marozsi (2), Dobosi (1), Holecz (1), Kovács (2), Gavula (3), Radnóti D. (3)

Még a mérkőzés szinte el sem kezdődött, de a hírös városi játékosok kapujuk elé szegezték a vendég együttest, és csak nagy nehézségek árán, és akkor is pontatlanul jöttek ki saját térfelükről a megfiatalított Covritas. Nem is sokat kellett várni az első kecskeméti gólra, gyönyörű összjátékot követően Toricska adott gólpaszt Mórának, akinek nem volt nehéz dolga 1 méterről bepofozni a labdát az üresen tátongó kapuba. Ezek után már nem volt kérdés, melyik csapat volt a pályán, egymás után záporoztak a hazaiak támadásai, szebbnél szebb megoldásokkal. A félidőben az eredményjelző 8-0-t mutatott a hazaiak részére.

A második etap ott folytatódott ahol az első abbamaradt, csak a szerencsén múlt, na és persze a kapufákon, hogy nem lett 20 a különbség a két csapat között. E játékidőben az egyre fáradó vendégek mellett Gavula Levente élt igazán, és élete első futsal bajnokiján azonnal 3 góllal terhelte meg az ellenfél kapuját. Ugyan egy szépségdíjas 5 a 4 elleni játékot bemutatva, a vendégek megszerezték becsületgóljukat, de ez csak a szépségtapaszra volt elegendő! A vége 15-1, igazán magabiztos kecskeméti sikerrel alapozták meg a bajnokság nyitányát.

Cserenkó Szabolcs vezetőedző: „Szerettünk volna jól kezdeni a bajnokságot, és ez most sikerült is, kemény 1 hónap van a fiúk lábában, maga a felkészülés optimálisra sikerült. De ebből az eredményből, illetve meccsből még sok tanulságot levonni nem szabad, megyünk tovább az utunkon, továbbra is az első három hely megszerzése lenne egy álom beteljesülése. Külön öröm, hogy a 3 új játékosunk, Toricska Rajmond, Gavula Levi és Holecz Peti egyáltalán nem illetődtek meg a téttől, nagyon ügyesen játszottak, megmutatták, hogy helyük van a csapatban!”