Kezdőlap Kecskemét BÁCS-KISKUN A MI MEGYÉNK

BÁCS-KISKUN A MI MEGYÉNK

A mai napon, 2017. szeptember 08-án, 9 órai kezdettel rendezték meg a Megyei Önkormányzat által tavaly elindított „Bács-Kiskun a mi megyénk” című rendezvénysorozatot, melynek keretében minden alkalommal a megye egy-egy járása mutatkozik be. Ismerteti turisztikai látnivalóit, épített és kulturális örökségét, illetve kínálja a térség gazdáinak termékeit és a kézművesek munkáit. A mai napon a Kecskeméti Járás vendégeskedett a megyei önkormányzat előtti téren. A programot – melyet Rausch Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke nyitott meg – megtisztelték jelenlétükkel a járáshoz tartozó települések polgármesterei is.

„Vannak települések, ahol nem igazán vannak tisztába a saját értékeikkel, a saját helyzetükkel, a saját jövőjükkel, ezzel kapcsolatban van egy mondás, miszerint „semmi szél nem kedvez annak a hajónak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart.” Minden hónapba egy Bács-Kiskun megyei járás mutatkozik be és úgy jelennek meg, hogy elhozzák azt, amire igazán büszkék, amiről úgy gondolják, hogy ez az ő értékük. Hasonló rendezvény volt a Hírös Hét is, ahol a települések erre lehetőséget is kaptak. Viszont itt lehetőség nyílik a polgármestereknek, a település kiállítóinak arra, hogy egymást megismerjék, hogy egymástól jó ötleteket lopjanak és gazdagabban térjenek haza. Kecskemét lakosságának, illetve az erre járóknak is lehetősége nyílik arra, hogy megismerjék a környező településeket, azok szokásit, kultúráját és szellemi értékeit.” – Hangzott el Rausch Sándor megnyitóbeszédében.

A felállított sátrakban megtekinthettük a települések értéktárba bekerült értékeit és közelről is megismerkedhettünk a különféle ősi mesterségekkel, mint például a fafaragással, a fazekassággal és a bőrművességgel. Képzeletben bejárhattuk a Jakabszállási Magyarkertet és a térség más turisztikai célpontjait.

A sátraknál 11 környező település sorakozott fel, hogy bemutassák és megismertessék értékeiket. Köztük volt Kecskemét, Helvécia, Ballószög, Lajosmizse, Kunbaracs, Ladánybene, Kerekegyháza, Ágasegyháza, Nyárlőrinc, Jakabszállás, valamint Felsőlajos is.

A kiállítók gasztronómiai kínálói között kézműves sajtokat, mézet, pálinkát, bort, mustot, péksüteményt, laskagomba-készítményeket, szörpöket, lekvárokat és helyi termelők napérlelte őszi gyümölcseit lehetett kóstolni. Amíg vendégeink a Kecskeméti Járás értékeiben, szépségeiben gyönyörködtek, a bográcsokban lecsó és gulyásleves rotyog, melyet ebédre kínálnak az ügyes kezű szakácsok. A kisebbek mézeskalács-festéssel, kukorica-morzsolással, madáretető- és bőrkarkötő készítéssel múlathatják az időt. A helvéciai Wéber Ede Általános Iskola gyermekei kiskunsági gyermektáncokat, a ballószögi Hagyományőrző Népdalkör pedig népdalokat adnak elő. A színes és mozgalmas napot lélekzengető citera és tárogató dallamok festik alá.

A rendezvény 14 óráig várja kedves érdeklődőit.