Kezdőlap Események Kezdetét vette a Csengődi Falunapok rendezvénysorozat

Kezdetét vette a Csengődi Falunapok rendezvénysorozat

2017-ben is megrendezésre került a nagy érdeklődést kiváltó Csengődi Falunapok, amely 3 napos szórakozási lehetőséget nyújt a helyieknek és a más településről érkező érdeklődőknek.

Pénteken, szeptember 29-én vette kezdetét a rendezvénysorozat, amelynek keretében már kora délelőttől várták az érdeklődőket, ugyanis reggel 10 órától az Év tanulója faültetési ünnepségét tartották meg, amelyet az iskolakertben tekinthetett meg a publikum. Ezt követően pedig Az én falum Csengőd-településismereti sportprogrammal folytatódott a mulatság, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas időtöltésnek bizonyult.

Délután 17 órakor a művelődési házban került sor a Csengődi Falunapok ünnepélyes
megnyitójára, amely színvonalas hangulatával méltán vezette be a színes programajánlatát a hétvégének. A Folklórparádé keretén belül a vendégek megcsodálhatták a Csárdás Táncegyüttes, a Rajkó Zenekar művészeit, az Operett Voices művészeit, valamint a Mészáros Adél és társai színvonalas előadását.

Lajter Ferenc, Csengőd település polgármestere nyitóbeszédében elmondta, hogy Csengőd Község igazán sikeres évet tudhat maga mögött és ezt viszont kívánja azoknak is, akik a Falunapra látogatnak.

Minden kedves Csengődi lakost és látogatót várnak a szervezők a szombati és vasárnapi eseményekre egyaránt!