Kezdőlap Zenei élet Neil Young -Hitchhiker

Neil Young -Hitchhiker

A nemsokára már hetvenkettedik születésnapját betöltő legendás gitáros- énekes-dalszerzőkiadója – a Warner Music – egy egészen meglepő anyaggal állt elő! Egy Neil Young által 1976-aben felvett, de ez idáig még ki nem adott – és így a szakma és a közönség számára is teljesen ismeretlen, és ezáltal új lemezzel.

Az „Autóstoppos” tényleg azokba a régi időkbe visz vissza, mikor még nálunk is még szinte mindenki utazott így, aki kispénzű fiatal volt. Aztán egy szál gitárral énekelve ülték körül a tábortüzet a Balcsinál vagy másutt – éppen úgy, mint a legendás zenész jó pár ezer kilométerrel arrébb, a kaliforniai óceán-parton. A hírek szerint Neil Young ugyanis egy szál gitárral énekelve vette fel annak idején – úgymond egyetlen élő session alkalmával a stúdióban az anyagot; még az ütemet is csak ő veri néha a gitár fedőlapján.

Hogy mi volt a célja a harminchárom perces anyaggal, azt sosem tudjuk meg: demózni akart vele, meg akarta jelentetni, vagy úgy gondolta, hogy később zenekarral felveszi? Mindenesetre nagy sztár volt már akkoriban, háta mögött olyan rock-történeti jelentőségű lemezekkel, mint a Harvest; és évek óta részese a CSN&Y legendateremtő zenéléseinek.„Emlékszem, az egész estét Daviddel (Brings, producer) töltöttem, és ott helyben megírtunk kilenc-tíz dalt, amiket ‘Hitchhiker’-nek kereszteltem. Ez egy komplett, teljes lemeznyi anyag volt – bár be kell vallani, hogy én nem teljesen voltam magamnál, többféle szer hatása alatt álltam.” – nyilatkozta a lemezről Neil Young.

A kanadai énekes-dalszerző legújabb, harmincnyolcadik – de valójában kilencedik-tízedik sorlemezként felvett munkája mindenesetre idén végre kikerült a tároló dobozból, és e szeptembertől elérhető a nagyközönség számára is. A korongon szereplő 10 szám (Pocahontas, Powderfinger, Captain Kennedy, Hawaii, GiveMeStrength, RideMeLlama, Hitchhiker, Campaigner, Human Highway, The Old Country Waltz) CD-ként és 33-as vinyl formátumban is a polcokra kerül az áruházakban.

A ’Hitchhiker’ producere az előadó jó barátja: David Brings volt, akivel Neil Young már korábban is együttműködött lemezein. A negyvenegy esztendővel ezelőtt, 24 óra alatt, Malibumfelvett anyag jelenkori utómunkálatokat JonHanlon végezte el. Nem összemérve más kiadványokkal – de ritkaság értéke folytán már önmagában. túlzás nélkül ez a lemez az idei pop-piac egyik legnagyobb meglepetése.

(Komlós József JR)