Kezdőlap Diákélet Októberi programok a Hírös Agórába

Októberi programok a Hírös Agórába

Megmutatjuk a Hírös Agóra hatalmas programválasztékát, melyből csemegézhetnek az érdeklődők.

október 2-31.
A Hónap Alkotója: Lovas Tibor grafikusművész

Lovas Tibor Debrecenben született 1955-ben. 1978-ban a Nyíregyházi Főiskolán rajztanárként végzett, majd 1991-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett diplomát. Tagja volt a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. 1989-től tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. 1990 óta él Kecskeméten. Alapító tagja a Műhely Művészeti Egyesületnek, tagja a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Jelenleg a Katedra Középiskola művészeti szakvezető tanára.

A mini-tárlat megtekinthető a Hírös Agóra Kulturális Központ II. és IV. emeleti Panoráma társalgójában, az intézmény nyitva tartási idejében.

október 2-14.
Válogatás a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola nyári alkotótáborának munkáiból.
A Szabadiskola 1993 őszén Bruncsák András festőművész-tanár vezetésével jött létre. Az indítás alapgondolata az volt, hogy olyan szabad műhelyek jöjjenek létre, melyben a szakmai, mesterségbeli tartalmak a kizárólagosak, ezek az alaptézisek ma is a Szabadiskola műhelyeinek legfőbb szellemi fonalai.

Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.

október 3., kedd 19 óra

CHARLIE 70

Belépődíj: 5.590 Ft

 

október 5., csütörtök 19 óra

ŐSZI FILMNAP

Az utolsó család

magyarul beszélő, lengyel életrajzi dráma, 123’

A vetítés előtt bevezetőt mond: Varga Ágota művészettörténész

Jegyár: 500 Ft. Az őszi filmklub bérletváltóinak 400Ft.

Támogató: NKA

 

október 6-8.

Díszmadár kiállítás

Látogatható péntek, szombat 9 – 18 óra, vasárnap 9 -16 óra között

Belépődíj: Felnőtt 300 Ft, Gyerek és nyugdíjas 150 Ft, Csoportos (15 főtől) 150 Ft

 

október 6., péntek 17 óra

Szikora Imre festő és grafikusművész kiállítás megnyitója

Kecskeméten élő és alkotó képzőművész, rendszeresen részt vesz közös tárlatokon. Egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végezte. Művészetét a sokszorosító grafikai eljárások és a festészet tölti ki.
„Munkám során parafrázisokkal, „átírásokkal” foglalkozom.”A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, Kecskeméti Képzőművészek Közösségének és Műhely Művészeti Egyesület tagja, melynek jelenlegi elnöke is. Grafika és rajz tanári hivatását a Kandó Kálmán Szakközépiskola Kondor Béla Művészeti Tagozatán folytatja.

A kiállítás megtekinthető: október 31-ig 10:00-18:00 között.

 

október 6., péntek 18 óra és 20.30 óra

Dumaszínház Kecskeméten

Kovács András Péter önálló estje

Információ: www.dumaszinhaz.hu

 

 október 7., szombat 14 és 19 óra

Nótaműsor

„Sírdogál az őszi szél…” című Nótaest

A műsort szervezte és rendezte: Fejős Jenő

 

október 8., vasárnap 11 óra

Helyszín: Hírös Agóra Otthon Mozi

Zenét hallgat a család – matiné koncertbérlet

Erdei vigasságok – Kacor király és a Három kismalac mesejátéka

Balogh Sándor zenéjével

Mesélő: Lukácsházi Győző

Előadja: a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, Vezényel: Gerhát László

Belépődíj: 1.000 Ft

Támogató: NKA

 

október 8., vasárnap 18-22 óráig

Örökzöld party

Zenél: Impulzus zenekar

Jegyár: 1.400 Ft

 

október 9., hétfő 19 óra

Két óra múlt hetvennel

Magyarország derűsödik

A 70 éves Nagy Bandó András jubileumi önálló estje

Belépődíj: 2500 Ft

 

október 10., kedd 17 óra

A Gong Rádió Test-Lélek és Szellem kapcsolata című előadás sorozatának vendége
Dr. Molnár György, Empátia Biomed Gyógycentrum

Belépődíj: 1.200 Ft

 

október 11., szerda 19 óra

Hírös Agóra Otthon Mozi

Keresztül Európán

TOMPOS KÁTYA koncert

Közreműködik: Hrutka Róbert és Kalmus Felicián

Belépődíj: 3.200 Ft elővételben, a koncert napján 4.000 Ft

 

október 12., csütörtök 19 óra

ŐSZI FILMKLUB

Örök szerelem ​​​

feliratos, francia dráma, 105’

Csak bérlettel látogatható!

A bérletek ára: 10-es bérlet 4.000 Ft, 6-os bérlet 2.700 Ft (bármely hat filmre)

Támogató: NKA

 

október 14-22.

Vasútmodell kiállítás

Látogatható naponta 9.00 és 18.00 óra között

Belépődíj: Felnőtt 600 Ft, Diák- és nyugdíjas 400 Ft, Csoportos (15 fő felett) 300 Ft

 

október 16., hétfő 15 óra

Városi Idősek Napja

 

október 16., hétfő 19 óra

RAM Colosseum, Budapest

„Születtem Kecskeméten” gálaműsor

Közreműködnek: Meláth Andrea, Csík János, Szokolai Dongó Balázs, Kunos Tamás, Bartók József, az Ars Nova Énekegyüttes és a Kecskeméti Fesztiválkórus (művészeti vezető: Kiss Katalin) a  Kecskemét Táncegyüttes (művészeti vezetők: Lukácsné Haránt Eszter, Lukács László és Kecskeméti Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Gerhát László

Műsor: Kodály Zoltán:

Színházi nyitány

Mónár Anna –ballada

Galántai táncok

Magyar Rondó

Részletek a Háry János című daljátékból ( Rutén lányok, Elment a két lány)

Kállai kettős

Köszöntőt mond: Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere

 

 október 17., kedd 18 óra

Világkép – KEPES ANDRÁS előadása

Kepes kalandos útjairól, a sztárok becserkészéséről, a színfalak mögötti világról mesél a műsorban.

Belépődíj: 1.800 Ft

 

október 19., csütörtök 19 óra

ŐSZI FILMKLUB

Szívvel-lélekkel​

feliratos, francia dráma, 103’

  1. Katell Quillevere Sz. Tahar Rahim, Emmanuelle Segner, Anne Dorval, Bouli Lanners

Csak bérlettel látogatható!

A bérletek ára: 10-es bérlet 4.000 Ft, 6-os bérlet 2.700 Ft (bármely hat filmre)

Támogató: NKA

 

október 20., péntek 10.30 és 14.30 óra

Mesemuzsika gyerekkoncert bérlet

DALOS KÖZLEKEDÉSa HANDABANDA EGYÜTTES koncertje

Jó dolog az utazás, új utakon rohanás, a varázsmellény kötelező, de nagyon menő és ne feledd Jelzőlámpa Uraság vigyáz rád nagyon!

Lássuk hát mit tudni kell, ismételjük párszor el mindazt, amit fontos megjegyezni a közlekedésről és arról, hogyan utazzunk együtt okosan, ügyesen!

Kicsiknek, nagyoknak és a lélekben örök gyerekeknek, azaz mindenkinek!

Belépődíj: 800 Ft

 

október 20., péntek 16.30 – 02 óráig

Hírös Agóra Ifjúsági Otthon

Szüreti mulatság

Csimota topogtató: ölbeli játékok, topogtatók

Aprók tánca: Tánctanítás: népi játékok, táncok, helyi őszi népszokások felelevenítése:

számadás

Kézműves foglalkozás: őszi terménybábok készítése

Közreműködik: Berei Andrea kézműves

Csutri bál: Tánctanítás: Székelyföldi táncok

Felnőtt táncház: Tánctanítás: kiskunsági, széki, kalotaszegi, magyarbődi, mezőségi,stb. táncrendek

Közreműködik: Hírös Zenekar

Táncmester: Molnár Máté, Lukácsné Haránt Eszter , Böde István, Böde-Harkai Csilla

Belépődíj: 400 Ft

Támogató: NKA

 

október 21., szombat 19 óra

Szüreti Operett gála

Sztárvendég: Koós János

Belépődíj: 3.800 Ft

 

október 23., hétfő 19 óra

„Az Óperenciás tengeren is túl”

A Kecskemét Táncegyüttes 2017-es nyári külföldi turnéműsorainak bemutatója vetítéssel, élménybeszámolóval

Közreműködnek: A Kecskemét Táncegyüttes Nagybetyárok, Ifi és KTE csoportjai

Zenei közreműködők: Keller Dániel, Anka Péter, Inoka Győző, Szabó János, Héjja Bella Emerencia

Belépődíj: 1800 Ft

Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., Arrow ECS Kft., BÁCSVÍZ, Logall Kft, Nagel-Draht Kft., HILTI Szerszám Kft., Kecskemét Kultúrájáért Alapítvány

 

október 24., kedd 19 óra

Magdaléna Rúzsa

RÚZSA MAGDI ESTJE

Koncert – vallomásokkal

Minden jegy elkelt!

 

október 25., szerda 19 óra

Fergeteges – A királyné, a gróf és a cigánylány

Az Experidance Production bemutatja Román Sándor koreográfiáját

A zeneműveket feljátszotta: Radics Ferenc és zenekara

Belépőjegy: 6.000 Ft

 

október 26., csütörtök 19 óra

ŐSZI FILMKLUB

Egy német sors

feliratos, osztrák dokumentumfilm, 107’

  1. Christian Krönes, Olaf S. Müller, Roland Schrotthofer, Florian Weigensamer, Florian Weigensamer

Csak bérlettel látogatható!

A bérletek ára: 10-es bérlet 4.000 Ft, 6-os bérlet 2.700 Ft (bármely hat filmre)

Támogató: NKA

 

Előzetes!

november 4., szombat

REAL GAMERS E-Sport rendezvény

Bővebb információ: www.realgamers.hu

 

november 6., hétfő 19 óra

Hattyúk tava

A Szentpétervári Balett előadása

Belépőjegy: 5.900 Ft, 6.900 Ft, 7.900 Ft

 

november 7., kedd 18 óra

Jól értem a gyerekemet? – Mi állhat az adott jelenség vagy probléma hátterében?

Előadó: Vekerdy Tamás

Belépődíj: 2400 Ft

 

november 10., péntek 19 óra
RÉVÉSZ SÁNDOR & ZÁVODI JÁNOS PIRAMIS ÉVEK

Belépődíj: 4.500 Ft és 6.500 Ft

november 15., szerda 19 óra

MUSICAL REVOLUTION

Közreműködnek: Sándor Péter, Baranyai Anna, Egyházi Géza

Rendhagyó élőzenés koncert műfaji határok nélkül

“Három fantasztikus énekes,a musical műfaj elementáris képviselői!
Belépődíj: 2.900 Ft, 3.400 Ft, 3.900 Ft

 

november 18-19., szombat-vasárnap 9 és 18 óra között

TOUREX SPA WELLNESS- ÉS GYÓGYTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS
ÉS ORSZÁGOS TERMÉSZETGYÓGYÁSZ NAPOK

További információ: 30/9836-222, www.countypress.hu

 

november 18-19.,  25-26., szombat-vasárnap

Agykontroll Tanfolyam Felnőtteknek
oktató: Domján Andrea

Információ: www.agykontroll.hu/tanfolyamok-felnotteknek

 

november 25., szombat 19 óra
Kedvenc dolgaim
SZULÁK ANDREA estje
Belépődíj: 2.500 Ft elővételben, a koncert napján 3.500 Ft

november 27., hétfő 17 óra

Gyermekek a gyermekekért gálaműsor

A gálaest szereplői: kecskeméti diákok, diák művészeti csoportok és szólisták.

Rendező: Sirkó László

Az est bevételét a szervezők szociálisan rászoruló gyermekek karácsonyi ajándékozására fordítják.