Kezdőlap Kecskemét BŰNMEGELŐZÉSI TANÁCSKOZÁS

BŰNMEGELŐZÉSI TANÁCSKOZÁS

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalban tartott előadást a főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szervezésében 2017. október 3-án rendezték meg „A gyermekkorú, illetve fiatalkorú bűnelkövetés Bács-Kiskun megyei helyzetéről, a bűnmegelőzési tevékenység értékeléséről” című értekezletet.
A rendőrségi bűnmegelőzési téma előadója a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnmegelőzési Osztály vezetője, dr. Argalás Csilla c. r. alezredes volt.
A megyei rendőrségi bűnmegelőzési paletta bemutatásában – a tevékenységi adatok ismertetése mellett – szerepet kapott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácshoz benyújtott, majd eredményesen végrehajtott megyei, valamint a több megye együttműködésében megvalósult rendőrségi pályázatok ismertetése.
A meghívottak tájékoztatást kaptak az iskolai prevenciós programok megyei lefedettségéről, a gyermekvédelmi intézkedések indokoltságáról és azok tendenciáiról. Továbbá a gyermek- és fiatalkorúak eltűnési ügyeiben a körözési tevékenység szakirányítói tapasztalatairól, a nevelt gyermekek szökéseinek jellemzőiről, a különleges bánásmódot igénylő sértettek meghallgatására szolgáló rendőrségi helyiség kialakításáról. Megemlítették az elmúlt év hangsúlyos témaköreit: Internet biztonság, designer drogok, „Police Cafe” és „Házhoz megyünk” program, valamint a „TETTHELY” bűnmegelőzési színházpedagógiai program 2016. évi eredményei.
A rendezvényre meghívottak: gyermekjóléti alapellátás, gyermekjóléti szakellátás, büntető igazságszolgáltatás és a járási gyámhivatalok képviselői a prezentációból megismerhették a program szépkorúak számára „TETTHELY-Őszikék” címmel kidolgozott változatát. A magyarországi pályázatok közül a BM Európai Együttműködési Főosztálya Európai Bűnmegelőzési díjra jelölt, és Szlovákiában, Pozsonyban 2016. december 13-15. között tartott EUCPN nemzetközi konferencián is bemutatásra került.
Felhívjuk a lakosság figyelmét a segélyhívó telefonszámok indokolt esetben történő használatára:

Európai Egységes Segélyhívószám: 112
Telefontanú: 06/80-555-111

Bántalmazás, családon belüli erőszak estén hívható zöldszámok:
06/80-205-520
24 órás ügyleti gyermekvédő zöldszám: 06/80-630-155.

(Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság)