Kezdőlap Jótékonyság Eddigi legnagyobb iraki segélyprogramját indítja el kormányzati támogatással az Ökumenikus Segélyszervezet

Eddigi legnagyobb iraki segélyprogramját indítja el kormányzati támogatással az Ökumenikus Segélyszervezet

A MENEKÜLTEKET SEGÍTŐ ERBILI KÉPVISELETE UTÁN MOSZUL KÖZELÉBEN VISSZATELEPÜLŐKET TÁMOGATÓ KÖZPONTOT NYIT A MAGYAR SZERVEZET

Nagyszabású, kétéves humanitárius és fejlesztő programot indít Irakban az Ökumenikus Segélyszervezet a magyar kormány támogatásával. A 2014 óta a helyszínen segítő magyar szervezet elsősorban a Moszul térségébe visszatelepülő családokat kívánja támogatni a helyben maradásban és újjáépítésben, illetve folytatni a belső menekülteket segítő humanitárius programját. A részletekről sajtótájékoztató keretében számoltak be október 19-én, az Ökumenikus Segélyszervezet budapesti központjában.

 

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója az előzményeket ismertetve elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet 2014-től, az Iszlám Állam térnyerése után erősítette meg jelenlétét a régióban és kapcsolódott be a belső menekültek, illetve szír menekültek segélyezésébe. A Segélyszervezet 2016 júniusában Erbilben nyitotta meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával létrehozott állandó humanitárius képviseletét, mely azóta nemcsak a segélyszervezet humanitárius akcióinak központja, de a régióban dolgozó nemzetközi szervezetek megbecsült tagja, amely ACT Alliance nemzetközi szövetség koordinátori feladatait is ellátja. Az Ökumenikus Segélyszervezet iraki segélyprogramját helyszínre delegált magyar munkatársakkal, és több helyi partnerszervezettel együttműködésben hajtja végre. A most induló nagyszabású magyar segélyprogramról Lehel László elmondta: Az Ökumenikus Segélyszervezet a Hungary Helps Program részeként, kormányzati támogatással, egy 2 éves, 500 millió forintos segélyprogramot indít el, melynek fókuszában a visszatelepülők támogatása, a helyben boldogulás elősegítése áll majd.  A Segélyszervezet a Moszul közelében egy visszatelepülőket támogató központot hoz létre, és működtet 24 hónapon át. A központ az elmenekült családok visszatelepülését segítő csomagok, építőanyagok és háztartási cikkek mellett a helyi infrastruktúra újjáépítésébe, az oktatás támogatásába és a pszichoszociális segítségnyújtásba is bekapcsolódik majd. Emellett folytatja humanitárius munkáját a Segélyszervezet már működő erbili központja is, mely a menekült táborokban és azon kívül élő belső menekült családokat segíti élelmiszerrel, valamint higiéniás csomagokkal. Az Ökumenikus Segélyszervezet programja régiónként legalább 2000 főt ér majd el a következő 2 évben. A Segélyszervezet két helyi partnerét is bevonja a humanitárius program végrehajtásába, egyrészt a duhoki székhelyű Christian Aid Program Norhtern Iraq (CAPNI), másrészt a szulejmániai székhelyű Rehabilitation, Education And Community Health (REACH) szervezeteket.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Emanuel Youkhana, a térség legnagyobb keresztény alapokon működő humanitárius szervezetének (CAPNI) vezetője köszönetet mondott a magyar kormányzatnak, az Ökumenikus Segélyszervezetnek és a magyar embereknek a szolidaritásért, amely a szavakon túl tettekben is megnyilvánul. Szervezetének jelmondatára utalva – Keep the hope alive, even when helpless! – hangsúlyozta: ez a segélyprogram is segít a reményt életben tartani a nagyon sokat szenvedett embereknek iraki Kurdisztánban.

A szintén Irakból érkezett Hero Anwar bemutatta a REACH partnerszervezet munkáját és köszönetet mondott a magyar támogatásért. A több évtizedes segélyszervezeti munkában szerzett tapasztalata alapján kiemelte: „az iraki helyzetre is igaz, hogy sokkal hatékonyabb és olcsóbb helyben, azaz Irakban segíteni a rászoruló embereknek, mint otthonuktól távoli integrációjukra fordítani a forrásokat. Nagy öröm, hogy a most induló magyar segélyprogram is az otthonukhoz közel segíti a menekülteket a visszatelepülésben”.

Dr. Dancs Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy Magyarország egyre aktívabban vesz részt a migrációs válság megoldását célzó nemzetközi fejlesztési, nemzetközi humanitárius segítségnyújtási és válságkezelési erőfeszítésekben, emellett keresztény országként szolidaritást vállal és kötelességet érez az iránt, hogy segítsen a rászorulóknak, különösen az üldözött keresztényeknek. Kifejtette, hogy a kormány álláspontja szerint a migrációt kiváltó okokat helyben kell kezelni: biztonságot és gazdasági fejlődést kell garantálni azoknak a térségeknek és országoknak, ahonnan a legtöbb migráns érkezik. A Kormány 2017 szeptemberében a migrációs válság kapcsán újabb források biztosításáról, a Közel-Keleten megvalósítandó fejlesztési és humanitárius bilaterális projektekhez szükséges, összesen több mint 622 millió forintról döntött. A támogatás Irakban, Jordániában, Palesztinában és Szíriában megvalósításra kerülő programok végrehajtását segíti elő. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel való szoros együttműködés, illetve annak partnerszervezeteivel, a menekülteket támogató helyi hatóságokkal, a helyi és nemzetközi civilszervezetekkel (CAPNI, REACH) kialakított kapcsolati háttér jelent garanciát arra, hogy az iraki segélyprogram valóban elérje célját.

Heltai Péter, a Hungary Helps utazó nagykövete kifejtette: „A Hungary Helps Program összefogva jeleníti meg Magyarország összes nemzetközi irányú humanitárius és fejlesztési tevékenységét, s egyúttal célja, hogy növelje a magyar segítségnyújtás és szolidaritás láthatóságát. A Programhoz tartozó projekteken keresztül megmutatkoznak hazánk válaszai bizonyos globális kihívásokra, amelyekre a nemzetközi közösség felelősségteljes tagjaként méretéhez és lehetőségeihez képest ad. Hiszünk benne, hogy tüneti kezelés helyett a problémák gyökerénél kell okos, fenntartható és hatékony segítséget nyújtanunk a rászorulóknak, annak érdekében, hogy esélyt kaphassanak a szülőföldjükön való boldogulásra. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet iraki segélyprogramjának támogatása, illetve jövőbeni hathatós együttműködés is ezt a célt szolgálja: helyben adni jövőképet és reményt az egyénnek és a közösségnek egyaránt.”