Kezdőlap Wojtyla Barátság Központ Felszentelték a felújított Bodri-keresztet

Felszentelték a felújított Bodri-keresztet

Dr. Finta József, a Nagytemplom plébánosa, érseki helynök szentelte fel hétfőn a Vacsi köz és az elkerülő útszakasz kereszteződésénél elhelyezett, a Porta Egyesület Szent Ilona Keresztköre által, Bajáki Ede vállalkozó anyagi támogatásával frissen felújíttatott Krisztus-keresztet. Az ünnepségen érdeklődők gyűrűjében megjelent Farkas P. József, a civil szervezet alapító-szervezője, valamint a felújítást végző kivitelező és a szakrális emlék gondozói is. Molnár Zoltán, a Wojtyla Barátság Központ intézményvezetője osztotta meg hallgatóságával a II. világháború vérzivataros éveiből származó keresztény vallási jelkép történetét. Az ünnepi alkalom emelkedettségét Kuna Lajos és Beke Márk harsonajátéka tette teljessé. A rendezvényt szeretetvendégség zárta. (Fotók: Tódor Norbert)

A keresztet 1941-42-ben Harkai István (gazdálkodó) és Varnus Anna (Talfája iskola tanítója) állította eredetileg a Talfája általános iskola területének és Harkai István földterületének határán, ahonnan Bodri Béni 1948-ban áthelyezte az Alberti út és a Vacsi út találkozásához. Ennek oka az volt, hogy a háborús évek és az időjárás viszontagságai annyira megrongálták a feszületet, hogy már nem lehetett megjavítani, tehát csak a korpusz került másik helyre. Az új kereszt faanyagát Molnár Ferenc adta – hangzott el az ünnepségen.