Kezdőlap Rendőrségi hírek ISMÉT „NYUGDÍJAS AKTÁK”

ISMÉT „NYUGDÍJAS AKTÁK”

A bűnügyi komédia nagy sikerére tekintettel ismét Kiskunfélegyházán mutatták be az előadást.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a bűnmegelőzésre. Ennek érdekében rendszeresen tartanak bűnügyi témájú előadásokat, foglalkozásokat.

A rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója, Dr. Horváth-Rekedt Gréta c. r. főhadnagy rendhagyó módon kívánta felhívni a figyelmet az időskorúakat veszélyeztetető bűncselekményekre.

Ennek érdekében rendezte meg a „Nyugdíjas akták” című bűnügyi komédiát, amit 2017. június 8-án mutattak be elsőként Kiskunfélegyházán.

A műsort az elmúlt hónapokban a térségben lévő településeken is előadták. A nagy sikere való tekintettel 2017. október 30-án ismét színpadra vitték a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban.

A rendezvényt Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere nyitotta meg, aki beszédében a bűnmegelőzés fontosságát hangsúlyozta. Köszöntőt mondott dr. Hatala József ny. r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke.

A jelenetek között Mahlaj Róbert r. őrnagy, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály vezetője ismertette a szépkorúakat veszélyeztetető tipikusan előforduló bűncselekményeket azok felismerése és megelőzése érdekében.

Az előadást követő fogadáson elismerését fejezte ki Gratzer-Sövényházy Edit r. ezredes, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkárság főosztályvezetője.

A komédia az idősek sérelmére leggyakrabban elkövetett csalási módszereket mutatta be három színpadi jelenet formájában. A műsorban felléptek a „Kunplast Szupernagyik” és közreműködött a Citerazenekar.

Az előadásnak köszönhetően a közönség nevetve sajátíthatta el a sértetté válás megelőzéséhez szükséges ismereteket.