Kezdőlap Kiemelt Szanyi Tibor: Az Unió jövője a Szociális Pilléren és a jogállamiság tiszteletben...

Szanyi Tibor: Az Unió jövője a Szociális Pilléren és a jogállamiság tiszteletben tartásán kell, alapuljon

Az Európai Parlament minden év őszén értékeli és megvitatja az Európai Bizottság következő évi munkatervét, aminek az eheti strasbourgi plenáris ülésen külön jelentőséget kölcsönzött az a tény, hogy a jelenlegi EP és a Juncker-Bizottság számára egyaránt 2018 lesz az utolsó teljes munkaesztendő. Erre, az európai integráció jövőjének megalapozásában viselt közös felelősségre hivatkozott Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke az EP előtt akkor is, amikor az európai törvényhozóktól támogatást kapott a szeptemberi „Az Unió helyzetéről” tartott beszédében vázolt távlati elképzeléseihez, illetve általában a Európai Bizottság munkájának hatékonyabbá tételéhez az Európai Unió dinamizálása érdekében.

A bizottsági munkatervet és a vitát értékelve Szanyi Tibor szocialista képviselő kiemelte, hogy az EP szerint valóban itt az ideje, hogy az Európai Unió túllépjen a pénzügyi válság utóhatásai és a menekültválság nyomása okozta politikai bénultság időszakán és ismét az emberek életkörülményeit közvetlenül érintő, konkrét, közös cselekvés kerüljön előtérbe az integráció fejlődésében.

A magyar szocialista EP-képviselő kijelentette: „A Bizottság 2018-as munkatervének következetes végrehajtása nyilvánvalóan döntő fontosságú lesz ebből a szempontból is, ám a Juncker-Bizottság egész mandátumának eredményességét szerintem leginkább az uniós együttműködés következő évtizedét meghatározó két kérdés tükrében értékeli majd a jövő európai polgára

 –           A Szociális Európa ügyét szolgáló intézkedéscsomag, így az EU szociális Pillérének beindítása, az igazságos és kiegyensúlyozott európai munkaerőpiaci feltételek kialakítása, a munkavállalók szociális és jogi helyzetének javítása és egységesítése, az uniós munkaügyi hatóság felállítása – és még egy sor, az európai szocialisták által régóta szorgalmazott, s most Juncker elnök által is prioritásként kezelni ígért feladat elvégzése.

 –           Végre konkrét és hatásos lépések az EU részéről az alapjogok és a jogállam tiszteletben tartásának és gyakorlati működésének garantálása érdekében, beleértve az uniós szolidaritás érvényesítését, s ha kell, kikényszerítését, illetve hiányának szankcionálását is. Így mindegyik tagállam tekintetében egyformán, azonos mérce szerint” – hangsúlyozta Szanyi Tibor.