Kezdőlap Kecskemét ÚJABB HATÁRVADÁSZ-KÉPZÉS INDULT KISKUNHALASON

ÚJABB HATÁRVADÁSZ-KÉPZÉS INDULT KISKUNHALASON

Bács-Kiskun megyében 21 fő kezdte meg a tanulmányait.

A Kiskunhalason 2017. október 3-án 14 órakor megtartott tanévnyitó ünnepségen Nagy Miklós r. ezredes, a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság igazgatója köszöntötte a megjelenteket. A tanévnyitón részt vett Arató László r. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, Vörös Tibor r. alezredes, a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium Szakmai Ismereti és Nevelési Szakcsoport Osztályvezetője, valamint Liptai András r. alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának vezetője.

A sikeresen pályázó és a felvételi követelményeknek megfelelt 21 fő a felnőttképzési rendszerben regisztrált képesítést (őr-járőrtárs rész-szakképesítés) szerez, majd a határvadász szolgálat ellátásához szükséges kiegészítő felkészítésben részesül.

A 2017. október 2-án indult kilencedik képzési ütem 2018. március 30-án fejeződik be.