Kezdőlap Események 20 éves jubileum és ünnepi közgyűlés

20 éves jubileum és ünnepi közgyűlés

  1. november 21-én tartotta a Duna-Kőrös-Maros-Tisza Regionális Együttműködés Ünnepi Közgyűlését Újvidéken, amelyen az alapítók az együttműködés létrejöttének 20. évfordulóját ünnepelték. Az együttműködés célját az aláíró határmenti vajdasági, romániai és magyar megyék – köztük a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat – úgy határozták meg, hogy az fejlessze és szélesítse a helyi közösségek és önkormányzatok közötti kapcsolatokat a gazdaság, az oktatás, a művelődés, a tudomány és a sport területén, elősegítse a térség bekapcsolódását az európai integráció folyamatába, és ezáltal hozzájáruljon az itt elő mintegy 5,3 millió lakos jólétéhez.

Az Ünnepi Közgyűlésen az alapító elnökök és a jelenlegi tagok felidézték az elmúlt húsz év legfontosabb eredményeit. Emlékplakettet vehettek át azok, akik legnagyobb mértékben járultak hozzá az Eurorégió sikeréhez, illetve átadták az „Élet a Duna-Kőrös-Maros-Tisza Eurorégióban” fotópályázat díjait is.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, az együttműködés jövő évi leendő soros elnöke, ünnepi beszédében a térségben élő emberek munkájának és a helyi közösségek közötti kapcsolatoknak a fontosságát hangsúlyozta, mely nélkül az együttműködés sem lehetne sikeres. A közös történelmünk összeköt bennünket, és ahogyan a jelenünk, úgy a jövőnk is közös. Az Eurorégió számára egyedi lehetőséget jelent, hogy 2021-ben Temesvár és Újvidék egyaránt Európa Kulturális Fővárosa lesz, amelynek rendezvényei során a többi tag is bemutatkozhat. A térség egyik fő kapcsolódási pontja a turizmus, amelynek egyik legfontosabb beruházása a közeljövőben az EuroVelo 6 kerékpárút fejlesztése lesz, amellyel Belgrád is bekapcsolódhat az európai kerékpáros vérkeringésbe.

Dr. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés korábbi elnöke – aki az együttműködést 20 évvel ezelőtt a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat részéről aláírta – felszólalásában kiemelte: a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy az alapítók képesek voltak a korábbi történelmi sérelmeiket félretenni, mivel felismerték az együttműködés kulcsfontosságát. A résztvevő megyék hasonló adottságokkal rendelkeznek, így nem konkurensként jelennek meg, hanem egymást segítik és erősítik. A legnagyobb értékük a tudás, amit át kell adniuk egymásnak és a következő generációnak is.