Kezdőlap Rendőrségi hírek KÖRÖZÖTT AUDI TOMPÁN   

KÖRÖZÖTT AUDI TOMPÁN   

Egy svéd hatóság által körözött gépkocsit foglaltak le a Tompa Közúti Határátkelőhelyen.

Egy 36 éves bosnyák állampolgár egy Audi Q5 típusú, osztrák hatósági jelzésű gépjárművel 2017. november 24-én 11 óra 20 perckor kilépése jelentkezett a Tompa Közúti Határátkelőhelyen. A jármű ellenőrzése során a rendőrök megállapították, hogy rendszáma, illetve forgalmi engedélye nem eredeti, és a gépkocsi alvázszámát is megváltoztatták. Kiderült az is, hogy a jármű körözését a svéd hatóság lopás miatt elrendelte.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a bosnyák sofőrrel szemben egyedi azonosítójel meghamisítása bűntett, valamint közokirat hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozók az eljárás keretében a gépkocsit lefoglalták.

1

Az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Sirene Irodája felvette a kapcsolatot a jármű körözését elrendelő hatósággal.

2