Kezdőlap Események MEGMÉRETTEK A MEGYEI PÁRLATOK – Kiskőrösre kerültek a díjak

MEGMÉRETTEK A MEGYEI PÁRLATOK – Kiskőrösre kerültek a díjak

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, idén harmadik alkalommal, november 11-én,
a Kecelen megrendezésre került Kárpát-medencei Pálinka- és Párlatverseny
keretében választotta ki Bács-Kiskun megye legjobb szőlőpálinkáját és  Bács-
Kiskun megye Legeredményesebb Pálinkafőzdéjét. Az idei megmérettetésen a
kiskőrösi Mátyás Pálinkaház nyerte el a kitüntető címek mindegyikét. A
legeredményesebb pálinkafőzde cím mellett a 2017-es évben a legjobb
szőlőpálinka címet is elnyerte az Irsai Olivér szőlőpálinkájával.

A pálinkafőzdék versenyében azon Bács-Kiskun megyei kereskedelmi főzdék
vehettek részt, akik a keceli, Kárpát-medencei Pálinka- és Párlatversenyen a
legeredményesebben szerepeltek, legtöbb pontot érték el és minimum öt féle
párlattal neveztek a versenyre. A megye szőlőpálinkájának kiválasztására az
ünnepélyes díjátadó keretében került sor, ahol a jelenlévő szakemberek és
pálinkaházak tulajdonosai közül választották ki az ítészeket, akik hat kiváló
pálinka közül találták meg a legkiválóbbat.

A megyei elismeréseket Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke
adta át a Mátyás Pálinkaház képviselőjének. A pálinkaház egy éven keresztül
viselheti a kitüntető címet és használhatja termékeik népszerűsítésére.
A verseny célja az előző évekhez hasonlóan a pálinka, mint Hungaricum kulturált
fogyasztásának népszerűsítése, határon innen és túl. A versenyen résztvevő Bács-
Kiskun megyei pálinkák megmérettetése évről-évre erősíti a megyei identitást,
elősegíti a minőség javítására való törekvést, támogatja a termékek marketingjét.
A pálinkával kapcsolatos fogyasztói szemlélet pozitív befolyásolása, a
kereskedelmi főzdék munkájának elismerése is kiemelten fontos a Bács-Kiskun
Megyei Önkormányzat számára és elkötelezett abban, hogy a megyei pálinkák
kiválóságait, megfelelő marketinggel, rendezvényeken való megjelenéssel,
médiatámogatással segítse, hazánkban és a határainkon túl is.