Kezdőlap Partnereink Mayo Chix-et viselni szépség és kényelem – Alexa Divat már Kecskeméten is

Mayo Chix-et viselni szépség és kényelem – Alexa Divat már Kecskeméten is

Televíziós műsorok végén sokszor találkozhatunk a Mayo Chix névvel, mint öltöztető márka. Nem alaptalan a hírnevük, hiszen a magyar ruhaiparban kiemelkedő eredményeket érnek el, mind termelés mind minőséget tekintve. A lehetőséget meglátva Juhász Katalin 1991-ben, –a márka alapulása után 2 évvel – nyitotta meg első üzletét Lajosmizsén és azóta pedig Nagykőrösön, Kiskunhalason, illetve november 17-től már Kecskeméten is kiváló minőségű áruval várja vevőit.

Sikerét, illetve osztatlan népszerűségét számos dolognak köszönheti, mint például a márkacéggel kiépült rendkívül jó partneri kapcsolat, hiszen a kiskunhalasi, illetve a kecskeméti üzlet is elsősorban az ő kérésükre nyílt meg. Egyedülállónak számít még mindezen felül, hogy a 9 tagból álló személyzet egy családias légkörre törekszik, továbbá, hogy megismerje a vásárlóit és személyre szabott tanácsokkal tudja ellátni azt.

Célcsoportot illetően számos tévhit kering a levegőben, mint például, hogy csak a kisebb méretű ruhadarabok találhatók meg, ám példaképpen említhetnénk a kabátokat, amelyek közül egészen 2XL-es méretezésig választhat a vásárló. Lényegében, aki szereti a divatot, a jő minőségű magyar ruhákat, elérhető áron, az egészen biztosan megtalálja a hozzá illő darabot.

Az ünnepek közeledtével hosszabbított nyitvatartással várják a vevőket, valamint a báli szezonra való tekintettel minőségi bőrcipőt, csizmát, illetve alkalmi cipőket is megtalálhatunk a szebbnél szebb ruhák mellett. A hétköznapi öltözködéshez is pompás darabokat találhatunk, mint például a Twister és a Symbol farmermárka, amelyek az ország egyik legismertebb termékei közé tartoznak.

A töretlen sikerek eredményeképpen a 22 éve megnyitott nagykőrösi üzletet a jövő év folyamán a meglévő 40 m2 –es terület megduplázása a cél, amely a mellette lévő áruházzal egybeépítve kerül megvalósításra.

Alexa Divat- Mayo Chix Kecskemét

6000 Kecskemét Kápolna u. 2

Tel: 06-30/ 943-8961

email: [email protected]

Nyitva tartás:

hétfő-péntek 9.00-18.00

szombat 9.00-13.00

vasárnap ZÁRVA