Kezdőlap Zenei élet Sam Smith: The Thrill Of It All

Sam Smith: The Thrill Of It All

Ezekben a napokban jelent meg az Oscar-, Golden Globe-, valamint többszörös Grammy-díjas angol énekes, Sam Smith második nagylemeze. Karácsony környékén biztosan sokat halljuk majd ezeket a szép lírai dalokat a rádiókban, és otthon is érdemes feltenni a lemezt.

Sam Smith több mint 3 éve adta ki debütáló lemezét (In The Lonely Hour), és azóta a világ egyik legsikeresebb előadójává vált. Az albumból 12 millió példány fogyott, és a legnagyobb kritikusok elismerését is kivívta. Oscar-díjjal jutalmazott dala, a Writing’s on The Wall – melyet a 007 Spectre: A Fantom visszatér című filmből ismerhetett meg a világ, még a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült: a James-Bond-dalok történetében először szerezte meg a brit listák vezető pozícióját. A tíz dalt tartalmazó The Thrill of It All című CD-n olyan slágereket hallhatunk, mint a Too Good At Goodbyes, amely többek között hazánkban is első helyen debütált az iTunes toplistáján.
Az angol dalszerző-énekes huszonöt éves korára tehát már igazi sztárként jelentkezik második albumával. Érdekes figura: valahol olyan kristálytiszta és egyértelmű világgal rukkolt ki, mint a fehér, letisztult lemezborító. Nem üres torokolaj-fényező manírokban utazik, nem az amerikai tucat-irányzatokra hajt, hanem kialakított egy saját világot magának.
Ez az irány bizonyos szempontból kimondottan régiesnek hat, de pont ezért annyira izgalmas és mai – mert felvállalt művészi ideáljaival szembe menni az ostobábbnál ostobább, és még a tehetségkutatókban is tömegesen művelt, ezért egyre elcsépeltebb és unalmasabb fősodorral. Az egyéni emberi hang, az értékek keresése: talán éppen ez Sam Smith sikerének titka.
Sam Smith lemezét a hangkarakteréhez illő lírai balladák uralják – alapvetően egy romantikus, merengős, álmodós hangulatú album ez. Az érzelmesség nála nem vásári, kiüresedett bóvli – mert miközben nagyokat énekel, dalaiban olyan mélységekig ás le, mint a hatvanas évek maradandó slágereinek világa, sőt még a Motown-hatás is egyértelműen érezhető. A mondanivaló sem ragad le a „juj de nagyon szerelmes vagyok” sablonoknál, érdekes felütésű, mély lelkiséggel megírt dalszövegeket kapunk tőle. Üdítő kivétel, nem szokványos világ Sam Smith dalaié.
Komlós József JR