Kezdőlap Rendőrségi hírek Bács-Kiskun Megyei baleseti összesítő

Bács-Kiskun Megyei baleseti összesítő

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében.

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel járó, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Vér- és vizeletminta vételre egy járművezetőt állítottak elő.

 

Dunapataj belterületén, a Hartai úton Budapest irányából Baja felé 2018. január 1-jén 0 óra 45 perc körül egy 38 éves férfi közlekedett Opel Astra típusú személygépjárművével. A helyszíni szemle adatai szerint egy balra ívelő kanyarban ismeretlen okból letért az útpadkára, és egy beton villanyoszlopnak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt.

 

 

Vezessenek óvatosan és körültekintően! Kérjük a közlekedésben résztvevő járművek vezetőit, hogy a megváltozott út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg sebességüket. Körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

 

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság!

(Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság)