Kezdőlap Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

Megyénkben az elmúlt 24 órában 2 súlyos és 1 könnyű sérüléssel járó, valamint 6 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Három gépjárművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt állítottak elő a járőrök.

 

Páhi lakott területén kívül, az 5217-es úton közlekedett 2018. január 8-án 16 óra 20 perc körül egy 21 éves csengődi férfi az általa vezetett Lada 2109 típusú személygépkocsival. Az 5217-es és az 5301-es utak kereszteződéséhez érve – a jelenlegi adatok szerint – az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem adta meg az elsőbbséget a tőle jobbról érkező Hyundai Galloper típusú tehergépkocsinak, ezért összeütköztek. A baleset során a Lada a bal oldali árokban állt meg. A személyautó sofőrje súlyosan megsérült.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

(Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság)