Kezdőlap Régió Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

Az elmúlt 24 óra közlekedésrendészeti eseményei.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 1 súlyos és 1 könnyű sérüléssel járó, valamint 20 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Három gépjárművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt állítottak elő a járőrök.

Szentkirály lakott területén kívül, a 46122-es úton közlekedett 2018. január 16-án 19 óra 45 perc körül egy 40 éves törökszentmiklósi férfi az általa vezetett Ford Transit típusú gépjárművel. Haladása során az út 6500-as méterénél feltehetően nem az útburkolati viszonyoknak megfelelően közlekedett, a jeges úton járműve megcsúszott, és egy kanyarban lehaladt a szántóföldre, ahol a gépkocsi bal oldalára dőlve állt meg. A baleset során a jármű két utasa megsérült.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy körültekintően, a mindenkori út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek és ügyeljenek a sebesség helyes megválasztására

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2018. január 16-án 11 óra 15 perckor szabálysértési őrizetbe vette S. Vivient. A 24 éves helyi nő a Dankó István utcában egy Volkswagen személygépkocsival úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy őt a Kecskeméti Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya a járművezetéstől eltiltotta.

(Forrás: Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság)