Kezdőlap Események Beszámoló a Leskowsky-estről

Beszámoló a Leskowsky-estről

2018. január 27-én, szombaton 16.00 órakor kezdődött az újév első Montázs estje a kecskeméti Katona József Könyvtárban. Kecskemét két jól ismert személyiségével találkozhattak az érdeklődők, a művészetek és a jóízű beszélgetések kedvelői. A beszélgetés résztvevői a Leskowsky családból az apa és egyik leánya: Leskowsky Albert, a róla elnevezett kecskeméti hangszergyűjtemény alapítója, gyűjtője és Leskowsky Laura énekművész voltak.

Az est bevezetéséül egy duett hangzott el Laura és Pongrácz Márta tolmácsolásában: az Óz, a csodák csodája című musicalből a Somewhere over the rainbow kezdetű dal. Laura és Márta már középiskolás koruk óta gyakran fellépnek együtt, a Kodály Iskolában együtt tanultak zenét, éneket. Az énekeseket Kovács Levente orgonaművész kísérte zongorán.

Weninger Endréné, a beszélgetés moderátora először arról faggatta apát és leányát, hogy mit jelent a számukra a zene. Laurának egyenes útja vezetett az ÉZI-ből a szegedi egyetem ének szakára, majd magánénekesként képezte magát. Számtalan helyre hívják énekelni az országon belül, és külföldön is fellépett már.

Édesapja életútja is a zene közelségében zajlott, de igen kacskaringósnak tűnik. A legjobban talán az Illés együttessel eltöltött koncertturnékon „fertőződött meg” a zene által. Sok hangszeren játszik, zenét is szerzett. Hangfelvételeit a kecskeméti könyvtárban őrzik. Elkezdett különböző hangszereket gyűjteni, amelyet bárki megnézhetett, sőt a diákok rendhagyó órákon vehettek részt a sok hangszer között. Egyre nagyobb helyre volt szükség, végül gyönyörű környezetben, a Hírös Város Turisztikai Központban kapott helyet a gyűjtemény. Albert, vagy ahogyan sokan becézik, Leó már csak nyugdíjasként látogatja meg kedves hangszereit.

Albert hobbija még a régi kerékpárok, velocipédek gyűjtése. Van belőlük csaknem 60-80 darab, ennek is szeretne egy múzeumot teremteni. Vetítés keretében megismerkedhettünk a család tagjaival, a hangszerekkel, a bringákkal.

Lauráról megtudtuk, hogy sok mindenhez ért. Munkaidőben a kecskeméti kórház gazdasági ügyeit intézi, mellette rendezvényszervezőként is sikeresen tevékenykedik. Laura tolmácsolásában elhangzott még a Macskák című musicalből az Éjfél című dal, a program végén pedig ismét egy duettet énekelt egyik kedves barátjával, Olasz Csabával. Az Operaház fantomja című musicalből csendült fel az egyik dal: Csak ennyit kérek én.

Sokan voltak kíváncsiak a rendezvényre, a szervezők nem győzték hordani a pótszékeket, hogy a kedves közönség – barátok, ismerősök – le tudjanak ülni. Oldott hangulatú, kellemes est volt. Köszönjük azoknak, akik velünk voltak! Képgaléria a Montázsmagazin Facebook oldalán található!

Fotók: Fuchs Alfonz