Kezdőlap Események Húsz pedagógust és 16 iskolát jutalmaztak a Diákolimpia eredményességi díjátadón

Húsz pedagógust és 16 iskolát jutalmaztak a Diákolimpia eredményességi díjátadón

A legsikeresebb megyei testnevelők elismerésben részesültek

 

Budapest, 2018. január 11. Pedagógusok, iskolák és egyesületek képviselői vehették át a Magyar Diáksport Szövetség elismerését a Diákolimpia® elmúlt tanévének (2016/2017) országos döntőin elért kimagasló eredményeikért. Az ünnepélyes rendezvényen részt vett és beszédet mondott Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.

 

Igen sikeres és eredményes tanévet zárt 2016/2017-ben a harmincadik jubileumi Diákolimpia® versenysorozat.  A versenyeken összesen 270 ezer diák vett részt, közülük 18 ezren jutottak a sportági döntőkbe. A sikerességében nagy szerepet játszott a testnevelők és az iskolák lelkesedése és kitartó munkája. A Magyar Diáksport Szövetség idén negyedik alkalommal részesítette elismerésben azokat a pedagógusokat és intézményeket, akik kimagasló eredményeket értek el a versenysorozatban, illetve a legtöbbet tették a jövő nemzedékének egészséges és erkölcsi neveléséért.

 

Összesen négy kategóriában kerültek díjazásra a legjobbak. A legeredményesebb megyei illetve budapesti testnevelő díját azok a pedagógusok vehették át, akik tanítványaikkal a legeredményesebbek voltak az országos döntőkön. Minden megyéből és a fővárosból is egy-egy pedagógus kapott erkölcsi és pénzjutalmat. A legeredményesebb iskola elismerés odaítélésénél is az elért eredmény volt a mérvadó. Ebben a kategóriában az általános-, közép- és a kisiskolák között is a három-három legjobbat jutalmazták. A pedagógusok ösztönzésének, lelkesítésének sikere, ha az adott intézményi létszámhoz képest minél többen vesznek részt a versenyen. Ezt a motivációs tevékenységet ismeri el az Egészségfejlesztő testmozgás és egészséges életmód díj, amelyet három-három általános és középiskola kapott meg. Egy-egy sportesemény hangulatán nagyban visszatükröződik a szervezők lelkesedése, sport iránti szeretete. Az elhívatottság jutalma pedig a magas látogatottság és a részt vevői szám mellett a 2016/2017-es év diákolimpiai rendezvénye díj. Idén is három egyesület részesült ebben az elismerésben. A sport nemcsak a győzelemről szól, hanem a tisztességes küzdelemről is. Fair play díjban részesült az a fiatal sportoló, aki ezen a területen viselkedésével másoknak is példát mutatott.

 

A január 11-i ünnepélyes díjátadón beszédet mondott Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke. A díjátadásban közreműködött továbbá Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakos is.

Az MDSZ vezetője megköszönte valamennyi pedagógus és iskola, sportlétesítmény együttműködését: „Az eredményesség egy nagyon fontos mérce, hiszen a Diákolimpia® egy tanulmányi verseny, azonban az elismerés minden egyes pedagógusnak jár, aki munkát, időt fektetett a tanítványai felkészítésébe, illetve minden intézményvezetőnek, aki megteremtette a feltételeket a felkészüléshez, versenyzéshez. Bár a mai napon csupán 40 díjat adtunk át, a köszönetet azonban mindannak az ötezer pedagógusnak tolmácsolom, akiknek lelkesedése, kitartó, motiváló munkája immár több mint harminc éve működésben tartja ezt a rendszert.” – emelte ki Balogh Gábor.

 

Díjazottak:

 

  1. A tanév legeredményesebb megyei/budapesti Diákolimpia® testnevelője:

 

Megye Díjazott Iskola
Bács-Kiskun Rekedt-Nagy Zoltán Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola
Baranya Vártokné Szabó Ágnes Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola
Békés Almási Gyula Eötvös József Katolikus Ált. Iskola
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Bíró Ignác Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Budapest Angyal Péter Kölcsey Ferenc Gimnázium
Csongrád Dobra Ildikó Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola
Fejér Sió Attila Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium
Győr-Moson-Sopron Búza László Győri Műszaki Szakképzési Centrum Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakkimnáziuma és Szakközépiskolája
Hajdú-Bihar Antal Mária Debreceni SZC Vegyipari Szakgimnáziuma
Heves Fejes Péter Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola
Jász-Nagykun-Szolnok Bencsik Pál Szolnoki Széchenyi körúti Sportiskolai Általános Iskola
Komárom-Esztergom Gaál Szabolcs Kőkúti Általános Iskola
Nógrád Sramkó Tibor Salgótarjáni Általános Iskola Beszterce Lakótelepi Tagiskolája
Pest Kis Tivadar Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola
Somogy Rózsa János Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
Szabolcs Moravszki Gyuláné Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
Tolna Deák István Perczel Mór Ált. Iskola
Vas Vadász Gábor Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
Veszprém Benke Péter Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium Szakgimnázium és Általános Iskola
Zala Bognár Szabolcs Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium

 

  1. A tanév legeredményesebb diákolimpiai köznevelési intézménye:

 

Általános iskolák versenyében:

 

Helyezés Iskola Megye Település
I. Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcika
II. Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Bács-Kiskun Kecskemét
III. Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Bács-Kiskun Kiskunfélegyháza

 

 

Középiskolák versenyében:

 

Helyezés Iskola Megye Település
I. Vetési Albert Gimnázium Veszprém Veszprém
II. Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Pest Vác
III. Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest Budapest

 

Kis Iskolák Sportversenye legeredményesebb iskolái:

 

Helyezés Díjazott iskola Megye Település
I. Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskola Bács-Kiskun Nemesnádudvar
II. Irinyi Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hajdú-Bihar Esztár
III. Hanyi-menti Általános Iskola Heves Átány
III. Szakcsi Általános Iskola Kocsolai Általános Iskolai Tagintézménye Tolna Kocsola

 

 

  1. Egészségfejlesztő testmozgás és egészséges életmód kategória nyertesei:

 

Általános iskolák versenyében:

 

Helyezés Iskola Település Megye
I. Általános Iskola és Napközi Otthon Hobol Baranya
II. Szondi György Általános Iskola Mikszáth Kálmán Tagiskolája Dejtár Nógrád
III. Dél-Zselic Általános Iskola Szentlászlói Általános Iskolája Szentlászló Baranya

 

Középiskolák versenyében:

 

Helyezés Iskola Település Megye
I. Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium Veszprém Veszprém
II. Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium Karcag Jász-Nagykun-Szolnok
III. III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zirc Veszprém

 

  1. A tanév diákolimpiai rendezvénye kategória nyertesei:

 

Időpont Város Sportág Rendező
2017.02.03-05 Nyíregyháza Összevont V-VI kcs labdajátékok országos döntő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület
2017.02.25-26 Veszprém Grundbirkózás Diákolimpia Országos Döntő Veszprém Megyei Diáksport Egyesület
2017.03.24-26 Eger Játékos Sportverseny Diákolimpia Országos Döntő Heves Megyei Diák-és Szabadidősport Egyesület

 

  1. Becsületes Játék – Fair Play díj nyertese:

 

Díjazott Indoklás
Krupa Eszter,

a Szügyi Madách Imre Általános Iskola tanulója

2017. június 23-án került megrendezésre Debrecenben az atlétika III. korcsoport egyéni pályabajnoksága.

A leány távolugrás számban indult Krupa Eszter is a Szügyi Madách Imre Általános Iskola tanulója. Egy név félreértéses miatt az első sorozatban egy másik ugró eredményét az ő neve mellett rögzítették. A harmadik sorozat után a legjobb eredménye alapján bekerült a nyolcas döntőbe. A verseny végén, az első sorozat eredménye alapján meglepődött, hogy jó helyezést ért el. Ekkor megkereste a versenybírókat, hogy milyen ugrásával érte el ezt az eredményt. Az eredmény megtekintése után azonnal jelezte, hogy ő ilyen távolságra eddig még nem ugrott, ezt meg sem közelítette. Kérte, hogy ezt az eredményét töröljék, és a döntőről lemaradt versenyzőnek adjanak lehetőséget a döntőben jogosult három további ugrásra.

 

Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyaroroszágon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát®, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.

 

További információ:

Szilágyi Andrea

Magyar Diáksport Szövetség

[email protected]

70 394 9596