Kezdőlap Kiemelt 2018-BAN IS STRASBOURGBÓL TUDÓSÍTUNK – INTERJÚ DR. UJHELYI ISTVÁNNAL

2018-BAN IS STRASBOURGBÓL TUDÓSÍTUNK – INTERJÚ DR. UJHELYI ISTVÁNNAL

MEGOSZTÁS

Kolléganőnk néhány napig az Európai Parlament székhelyén, Strasbourgban kísérte figyelemmel az Európai Unió képviselőinek munkáját, amelynek keretében lehetősége adódott dr. Ujhelyi Istvánnal, EP-képviselővel egy interjú erejéig a jelenlegi munkásságáról beszélgetni.

2018 a történelmi változások évének bizonyul az Európai Unióban, hiszen jelenleg egyszerre három fontos kérdés van jelen a döntéshozó fórumokban, bizottságokban. Ezek közül az egyik, az Európai Unió reformja, amely tulajdonképpen arról szól, hogy az EU a mai működési struktúrájában nem tud versenyképességet adni az 500 milliós szövetségnek, hiszen az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával, illetve Moszkvával szemben csak akkor lehetünk versenyképesek, ha egy gyorsabb, erőteljesebb közös döntéshozatali mechanizmus van.

Az idei esztendőben dől el, hogy magunk és gyermekeink milyen felépítésű, illetve belső működésű Európai Unióban élhetünk. A közeljövőben el kell dönteni, hogy milyen 2020 utáni költségvetése várható az EU-nak – amely egy hét éves időszaknak a költségvetését öleli fel -, tudni fogjuk az is, hogy mi magyarok mely forrásokhoz juthatunk hozzá.

Hamarosan az Európai Parlament elé fog kerülni annak a két országnak – Lengyelországnak és Magyarországnak – az ügye, amely az EU értékeit és szabályait szándékosan és következetesen felrúgja, így a közeljövőben a lengyelek és a mi jogállamiságáról is döntés fog születni. Úgy gondolom, ha nem változtatunk a jelenlegi politikai helyzetünkön, akkor mi fogjuk a rövidebbet húzni, hiszen az EU intézményei, illetve a többi tagállam is megunta azt a viselkedést, amelyet egyébként a lengyel és a magyar kormány illiberálisként és Európa ellenesként tesz. Várhatóan csökkenhetnek a forrásaink vagy akár el is apadhatnak és így létrejöhet egy olyan uniós struktúra, az Euró Zónára alapozva, amelyből mi magyarok kimaradunk. A parlamenti képviselők közül mindenki tudja, hogy ez egy nagy jelentőségű folyamat, ezért én azt szorgalmazom, hogy hazánknak mihamarabb rendbe kell tennie az európai közösséggel való viszonyát. Vissza kell térnie a jogállami működéshez és be kell lépni az EU zónában, mert számunkra ez biztosítja, hogy ne maradjunk ki a közös fejlődésből, hiszen minden tagállam jelezte az Európai Parlament felé, hogy szeretnének a zóna tagjaivá válni, csak mi magyarok és lengyelek húzódunk el tőle.

A turizmus az egyetlen olyan ágazata az európai gazdaságnak, amely a 2008-as gazdasági krízis közben is, illetve utána is dinamikusan fejlődött. A turizmus, mint Európa egészének az egyik legfontosabb munkahely és bevételt termelő ágazata lehet a következő évtizedekben. A kollégákkal rengeteget küzdök, hogy megerősítsük az európai turizmust:

  • 2018-ban beköszöntött az Európa-Kína turizmus éve, amely az én kezdeményezésem volt. Napról-napra egyre több rendezvényt szervezünk, amelyet én koordinálok, nem mellesleg Magyarország számára is óriási bevételt jelent a Kínából ideáramló turizmus.
  • Minden magyar fiatal számára jó hír, hogy az UBER ügyben a néppárti frakcióvezetőkkel sikerült megtárgyalnunk, hogy idén már sokkal nagyobb költségvetéssel, vagyis 12 millió euróval megtámogatva elindítjuk a Szabad Európa Kártyát – Free Interrail program -, amely 18 éves európai fiataloknak szól, hogy szabadon, akár heteken keresztül ingyen bérlettel utazhassanak, megismerhessék a kontinens többi országát, kultúráját és más fiatalokat is.
MEGOSZTÁS