Kezdőlap Gazdaság BÉT – Emelkedésre számítanak az elemzők a magyar tőzsdén

BÉT – Emelkedésre számítanak az elemzők a magyar tőzsdén

 

A kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a piaci szakértők.

 

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta, hogy hétfőn kedvezően zárt az amerikai piac – amely jelenleg diktálja az ütemet a világ többi piaca számára – ezért Európában is kitarthat a jó hangulat a börzéken, ez pedig a magyar piacra is hatással lehet, így emelkedésre számít a BÉT-en.

Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP és a Mol emelkedhet, míg a Richternél vélhetően mérséklődik az elmúlt két napban látott eladói nyomás.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárja szerint enyhe erősödéssel nyithat a BÉT, a vezető részvényeknél a Richter árfolyamának esése vélhetően kedden is folytatódik. Az elemző megjegyezte, hogy nagy forgalom mellett több mint 10 százalékot esett a Richter az elmúlt két napban, ezért hirtelen technikai korrekcióra számít. Az 5500 forintos támasz tarthatja a papír árfolyamát, ezt követően az 5000 forintos pszichológiai szint lehet a következő megálló.
Hozzátette: a Központi Statisztikai Hivatal kedden reggel teszi közzé a januári friss inflációs adatot, az elemző szerint az éves növekedési ütem 2 százalék körül alakulhat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,10 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 38 287,22 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,0 milliárd forint volt. A Mol 46 forinttal, 1,61 százalékkal 2904 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,79 százalékkal 11 400 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,44 százalékkal 460 forintra emelkedett, forgalma 185,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 385 forinttal, 6,43 százalékkal 5600 forintra esett, a részvények forgalma 12,3 milliárd forintot ért el.


MTI 2018. február 13., kedd