Kezdőlap Események Családi Farsangi Kavalkád a Palacsintás Király sátrában – 2018. február 10. 12.30-21.30...

Családi Farsangi Kavalkád a Palacsintás Király sátrában – 2018. február 10. 12.30-21.30 Mercedes-Benz Sport Akadémia

A Családi Farsangi Kavalkád a Családok éve programsorozat kecskeméti nyitó rendezvénye.

Fő támogató: az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, Nemzetközi Ügyekért Felelős Államtitkárság
A rendezvény védnöke: Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere

A „Családi Farsangi Kavalkád” a Családok éve első közös összefogásra épülő eseménye, amelyre szeretettel hívjuk a Hírös Város apraját és nagyját, kicsiket, nagyokat, szülőket és nagyszülőket. A program keretében szeretnénk megszólítani az egyes családok mellett a város intézményeit, vállalkozásait, az itt működő cégeket, és Kecskemét térségeinek településeit. Hisszük, hogy egy település számára a jövő záloga a család- és gyermekbarát város összetartó erejében rejlik.

Program

Ceremóniamester: Rumi László bábszínész, rendező

12.30 Gyülekezés a Kodály Iskolában

13.00 A Palacsintás király mese jelmezbe öltözött szereplőinek vezetésével felvonulás: Kodály Iskola – Szil Coop – körforgalom – Kosárlabda Akadémia

„Palacsintás király sátor” – a Sport Akadémia előtti téren

14.00-17.00 A sátorban palacsintasütő versenyt rendezünk. A nevező csapatok (családok, cégek, intézmények, kistérségi települések) sütik a palacsintát. A versenyt jótékonysági céllal szervezzük, erősítve az összefogást a családok iránt, a társadalmi felelősségvállalás szemléletet azon fogyatékossággal élő gyermekek segítésére, akik az otthonukban élnek.

A verseny győztesei – akik a legtöbb palacsintát sütik – értékes díjban részesülnek.

Az elkészült palacsintákat a Palacsintás király apródjai, segédei adományért adják, a Palacsintás király átadja a befolyt adomány összegét a támogatott családoknak. A király és segédei a mese szereplőinek jelmezét viselik, amelyeket Wieber Marianne jelmeztervező, Balázs Béla-díjas érdemes művész tervezett.

Fésűs Éva: „A Palacsintás király” című zenés mesejátéka DVD-n.

Sport Akadémia I. emeleti pályák területén

14.00-21.00 A hagyományos és a mai kor játékai fogják a különféle foglalkozásokat és versenyeket alkotni. A népi játékok mellett számítógépes játékok, logikai versenyfeladatok is lesznek. Találkozhatnak a „MintaPintyekkel”, bekapcsolódhatunk a Bahorka Társulat interaktív folklórszínházába, a Ballószögi Kincsecskék táncházába, a bábszínház rejtelmeibe. A játéksarokban a hagyományos játékok mellett modern játékok nyújtanak élményekben gazdag együttlétet.

Jelmezes felvonulás és meglepetés vendég zárja a programot. A jelmezbe öltözött családok és gyermekek között a legkreatívabbakat díjazzuk.

Kézműves foglalkozások

5 féle kézműves foglalkozás, foglalkozásonként 2-2 foglalkozás vezetővel.

Álarckészítés, papírtrombita készítés, girland készítés, papírsüveg készítés, ügyességi játék készítés
Minden gyermek hazaviheti saját készítésű alkotását. Azonnal használhatja is, az álarcban, a süvegben vehet részt a programon, így farsangolhat…  

Hagyományos játékok világa

A Szórakaténusz kipróbálható játékaival játszhatnak az érdeklődők szőnyegen és asztalokon (hasonmás játékok, kézműves játékok, fajátékok…)

14.00 – 19.00 Családi ügyességi játékok, versenyek animátorok vezetésével

Családbarát videojátékok

Társasjáték versenyek

Családi sportversenyek

Árnyvarázs a Ciróka Bábszínházzal

15.00 Megnyitó, köszöntő

15.10 Lánchíd Mazsorett csoport

15.30 TST Táncstúdió

16.30 Bahorka Társulat előadása

„Farsang három napjában” – interaktív folklórszínház

17.30 MintaPinty Zenekar előadása

18.30 Ballószögi kincsecskék, Hegedűs együttes
A Ballószögi kincsecskék gyermekcsoport bemutatója, majd azt követően táncház

19.00 Farsangi, jelmezes felvonulás: díjazás egyéni és családi kategóriában, zsűri döntése alapján az első három legkreatívabb jelmezek kerülnek díjazásra. Mindenki az általa készített és hozott jelmezben vonul fel.

19.30 Eredményhirdetések

20.00 Kállay-Saunders Band

21.30 Télűző tábortűz télűző figurával

Családi – céges – városi csapatverseny

A verseny lényege, hogy három generáció együttesen találja meg a közös családi, baráti játék örömét.

Csapatok nevezését várjuk: családok, iskolák, óvodák, cégek, intézmények részéről.

Minden csapat kap egy füzetet és közösen látogatnak el a különböző állomáshelyekre, ahol objektív módon értékelhető versenyszámokban vesznek részt. Pontokat gyűjtenek, amelyeket a füzetben rögzítenek az animátorok. A legtöbb pontot elért csapatot díjazzuk.

Várjuk Önöket szeretettel!

A szervezők:

Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület,

Kecskeméti Katona József Múzeum Szórakaténusz Játékmúzeuma és Műhelye

Kecskeméti Turizmusfejlesztési és Marketing Kft.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata