Kezdőlap Rendőrségi hírek KÉSZPÉNZT ÉS ÉKSZERT VITT EL A HÁZBÓL

KÉSZPÉNZT ÉS ÉKSZERT VITT EL A HÁZBÓL

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben lopás miatt.

Egy 35 éves kecskeméti nő tett feljelentést 2017. december 8-án, mivel egy ismeretlen személy a hajnali órákban beugrott a háza kerítésén, majd a nyitott lakóépület egyik szobájából egy széfet tulajdonított el, benne nagyobb összegű készpénzzel és ékszerekkel.

Az ügyben a Kecskeméti Rendőrkapitányságon nyomozást rendeltek el, mely során az elkövető kilétét rövid időn belül megállapították. Azonban a férfi ismeretlen helyen tartózkodott, így ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki. A 31 éves helyi gyanúsítottat 2018. február 23-án elfogták, és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozók L. Istvánt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

(Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság)