Kezdőlap Kecskemét Magas színvonalú szerszámkészítés az Alform Szerszámkészítő Kft.-nél

Magas színvonalú szerszámkészítés az Alform Szerszámkészítő Kft.-nél

Az Alform Szerszámkészítő Kft. 20 éve foglalkozik kovácsszerszámok, hidegalakító, továbbá kivágó-, hajlító-, fémöntő-, fröccsöntőszerszámok gyártásával, valamint huzal- és tömbelektródás szikraforgácsolással. A szerszámkészítéssel foglalkozó cég kiemelt figyelmet fordít arra, hogy munkáikat mindig kiváló minőségben, határidőre teljesítve adja át megrendelőiknek. A magas színvonalon gyártott termékeikről ismert, korrekt partneri kapcsolatokkal rendelkező cég ügyvezető-igazgatója, Sulik József mutatta be lapunknak az elmúlt esztendők történéseit, valamint ismertette, hogy milyen kiváló referenciákkal rendelkeznek. 

Két évtizeddel ezelőtt társammal másodállásban próbáltunk szerszámkészítéssel és más alkatrészek gyártásával foglalkozni, így 1997-ben egy kisebb Bt-t alapítottunk. Akkoriban erre a tevékenységre rendkívül nagy volt az igény, ezért meg kellett vásárolnunk egy CNC huzal-szikraforgácsoló gépet, viszont a beszerzéséhez nem állt rendelkezésünkre a megfelelő pénzösszeg. Amikor már majdnem veszni hagytuk a megvásárlását, akkor megismerkedtünk egy gyártulajdonossal, aki bízott bennünk, majd teljesen szabályosan kölcsönt adott nekünk, amelynek köszönhetően meg tudtuk vásárolni a gépet és sokkal több munkát tudtunk vállalni, így egyre csak növekedtek a velünk együttműködő partnereink száma is.

Az évek alatt folyamatosan bővült a cégünk és eljutottunk oda, hogy 4+1 szikraforgácsoló is a rendelkezésünkre állt, viszont létszámmal nem tudtunk bővülni, két ok miatt: a gépparkot hárman is tudtuk kezelni, valamint a rendkívül nagy szakemberhiány miatt. Időközben Kecskeméten vásároltunk egy 300 nm-es műhelyet, amely a sajátunk, így lényegesebben kevesebb a költségünk, hiszen nem kell bérleti díjat fizetnünk.

Alapelveink közé tartozik a tisztesség, a megfelelő minőségű termékek biztosítása, az árstabilitás, a becsületesség, valamint a határidő pontos betartása. Partnereinkkel folyamatos kapcsolatot tartunk, munkánkat a legjobb tudásunk szerint végezzük el.

Cégünk nem a lakossági igényeket szolgálja ki, hanem a cégekét, hiszen olyan szerszámokat készítünk, amelyek egy-egy cég termelését segítik elő. Főbb referenciáink közé tartozik a kiskőrösi Eckerle Industrie Kft., a Hilti Szerszám Kft., a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., a szanki Tooltechnik Kft., a táborfalvai Rega-Metall Kft., valamint a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. beszállítói. Partnereinkkel való kapcsolatrendszeremet kölcsönös baráti és bizalmi viszonyra építettem fel, amely 20 év alatt alakult ki.

Jelenleg három fővel és két tanulóval tevékenykedünk. A 2017-es esztendő rendkívül sikeres időszaknak bizonyult, hiszen rengeteg megrendelést kaptunk, amelyeket mindig határidőre tudtunk teljesíteni, így az idei évre azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a 2018-as esztendő is legalább ennyire sikeres legyen.

Alform Szerszámkészítő Kft.

Kecskemét, Zsínor utca 69.

06 20 957 6942

[email protected]