Kezdőlap Rendőrségi hírek NE HAGYJA, HOGY ÁLDOZATTÁ VÁLJON!

NE HAGYJA, HOGY ÁLDOZATTÁ VÁLJON!

Bűnmegelőzési tanácsok a kecskeméti könyvtárban – a valós és a virtuális valóság veszélyeinek elkerüléséről – a bűncselekmények áldozatainak világnapja alkalmából.

A bűncselekmények áldozatainak világnapján, február 22-én a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár – a többéves eredményes együttműködés jegyében – bűnmegelőzési tájékoztatót tartott.

A könyvtár által meghirdetett programon az időskorúak számára szervezett internetes tanfolyam hallgatói, és további érdeklődők vettek részt, ahol bűnmegelőzési szakemberek mutatták be azokat a veszélyforrásokat, amelyek a mindennapok során, valamint az internet világában leselkednek a lehetséges áldozatokra.

Információkat kaptak a hallgatók arról, hogy „nem mindenki az, akinek látszik”. A szakelőadók szemléletes példákkal illusztrálva ismertették azok körét, akiket beengedhetnek lakásukba.  Kiemelt figyelemfelhívás történt a telefonos csalások megelőzése érdekében, és az internethasználókat fenyegető veszélyforrások kiküszöbölésére.

Az előadók tájékoztatták az érdeklődőket azokról az élethelyzetekről, melyek a későbbi áldozatokat az emberkereskedők hálójába sodorhatják, így információkat nyújtottak a gyanút keltő és ébresztő magatartásokról, továbbá az emberkereskedelem tárgykörében segítséget nyújtó szervezetekről.

Az interaktív beszélgetés során több olyan ajánlás is elhangzott, melyek figyelembevételével, betartásával a jelenlévők elkerülhetik azt, hogy sérelmükre bűncselekményt kövessenek el. A tartalmas program végén a célközönség tájékoztatást kapott arról, ha mégis bűncselekmény áldozatává válik, hogyan kérhet rendőri segítséget.

Elhangzottak a 112-es általános segélyhívó felelős használatának tudnivalói, a segélyhívás során közlendő információk, a segélyhívó szám jogsértő használatának következményei.

A rendezvény közönsége a szóbeli ismeretek, ajánlások mellett az állami, illetve civil áldozatsegítési, kárenyhítési szolgáltatások formáiról, az igénybevétel folyamatáról írásos tájékoztató anyagot vett át.

(Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság)