Kezdőlap Zenei élet Vivaldi:Versenyművek – Capella Savaria

Vivaldi:Versenyművek – Capella Savaria

A legrégebbi, nemzetközileg már évtizedek ótaelőkelő helyen jegyezett magyar korhű zenekar legújabb Hungaroton megjelenésén Vivaldi versenyműveiből hallunk egy jó órányi szórakoztató összeállítást.

Vivaldi a modern versenymű kitalálójaként él a köztudatban – mai ismeretink szerint hozzávetőlegesen 500 concertót szerzett zömében hegedűre. Ez volt az elsődleges hangszere – mint ahogyan a velencei árvaház: az Ospedale della Piéta gondjaira bízott nevelt lányoké is. Fontos megjegyezni, hogy ez az elit intézet nem feltétlenül a szó szoros értelmében vett árvákat nevelt, hanem jó családból származó lányokat, akik nem házasságban, illetve az akkori társadalmi megítélés szerint nem vállalható körülmények között születtek. Így aztán a sokszor a város előtt sem rejtett szüleik bőkezű adományainak köszönhetően komoly művésznőket és számos esetben jó partinak számító feleségeket neveltek belőlük.

A helyzetből adódóan az ott folyó képzés fontos része volt a több hangszerre, valamint az énekre is kiterjedő, magas színvonalú zenetanítás is – Antonio Vivaldi felügyeletével; ezért a ma ismert Vivaldi-versenyművek jó részét ennek az adottságnak tulajdonítjuk. Hiszen a ránk maradt korabeli leírások alapján Vivaldinak európai szinten is irigylésre méltó tudású és létszámú hangszeres és énekes együttesek álltak rendelkezésére a növendékekből; akik briliáns tehetségükkel rengeteg koncerten lenyűgözték világlátott, előkelő hallgatóságukat.

A Capella Savaria új lemezén egy nagyon kellemes, ügyesen összeállított programon keresztül nyújt egy kis ízelítőt Vivaldi versenyműveiből. Egymásutániságban két-két hegedű-, fagott-, és fuvolaversenyt rögzítettek; a programot pedig egy – mindhárom instrumentumnak szólisztikus lehetőséget biztosító – kamarakoncert zárja le(g-moll RV 332 és d-moll RV 241 hegedűverseny; e-moll RV 484 és C-dúr RV 472fagottverseny; G-dúr RV 437 és RV 428 D-dúr fuvolaverseny – a híres“Il gardellino”; valamint aD-dúr kamarakoncert, RV 91. A program szólóit a Capella Savaria művészei adják elő: a hegedűét Kalló Zsolt – a zenekar koncertmestere, a fagottét Feriencsik László, míg a fuvoláét Bertalan Andrea játssza.

A végeredmény egy gyönyörködtető,kifinomult és virtuóz részletekben gazdag lemez lett.Igazán élményszerű, kellemes és színes zenei utazáson veszünk részt; melyen szép zenei megoldásokkal, átgondolt koncepcióval megalkotott műsorral szórakoztatja hallgatóit a Capella Savaria.

Komlós József JR