Kezdőlap Kecskemét Az év hajózóját jutalmazta a Dongó Alapítvány

Az év hajózóját jutalmazta a Dongó Alapítvány

2018. február 28-án, szerdán adta át a Dongó Alapítvány „Az év hajózójának” azt a pénzösszeget, melynek odaítéléséről 2017-ben döntött az alapítvány vezetősége. Hajdu Gy. Attila őrnagy 420 eurót vehetett át az alapítvány két kurátorától, Zsámboki Tibor nyugállományú ezredestől és Koncsik Istvántól, a JETfly Magazin tulajdonosától, továbbá Fekete Tamás ezredestől, a Kecskeméti Repülőbázis parancsnokhelyettesétől.

 

2017-es esztendőtől Az év hajózója cím – 5 éven keresztül – kiegészül a Dongó Repülés-Hagyományőrző Alapítvány pénzügyi támogatásával, így az elöljárók javaslatára, az adott év legjobbjának választott vadászpilóta a díj mellé 420 eurót is hazavihet. A 2017-es év díjazottja: Hajdu Gy. Attila őrnagy, akinek az alapítvány két kurátora, Zsámboki Tibor ny. ezredes és Koncsik István adta át a díjat decemberben, a kapcsolódó 420 eurós pénzösszeget pedig a mai napon, az átadó helyszíne a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis volt.

A Dongó vadászrepülő század pilótái Koncsik Istvánnal karöltve alapították meg a Dongó Repülés-Hagyományőrző Alapítványt, mely immáron másfél évtizede működik: fő céljuk a katonaárvák és az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis megsegítése továbbá a jótékonyság a volt századtagok irányába.

A Dongó Repülés-Hagyományőrző Alapítvány vezér szerepet vállalt többek között abban is, hogy Kecskeméten repülőgépes emlékművet állítsanak fel: az összefogásnak és a számtalan támogatónak köszönhetően az elképzelésből valóság lett, 2015. december 8-án, az északi elkerülő kijáratánál (a 44-es és 445-ös út találkozásánál) lévő körforgalmi csomópontban felavatták a MiG-21-es emlékművet, mely azóta is a város egyik fő látványossága.