Kezdőlap Események Kecskeméten szervezett konferenciát a Széchenyi Programiroda

Kecskeméten szervezett konferenciát a Széchenyi Programiroda

 

A mai napon 9:30-tól a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. jóvoltából, a Megyeháza Dísztermében került megrendezésre „A sikeres projektmegvalósítás gyakorlata” című szakmai konferencia.

Az esemény megnyitásaként Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke és Lévai Zoltán, a Programiroda regionális igazgatója rövid beszédével köszöntötte a konferencia résztvevőit.

Az előadások Rákossy Balázsnak, az Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság és a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának a helyzetképével indultak, amelyben részletesen beszámolt a 2014 és 2020 közötti időszakban megvalósuló fejlesztések eredményeiről.

Ezt követően a TOP-os projektek megvalósításának jó gyakorlatáról adott hasznos tanácsokat Kicsiny László, a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, majd a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat „Bács-Kiskunban itthon vagy” című tanulmányi ösztöndíjprogramjáról hallhattak a jelenlévők.

10 perces kávészünet után a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szakmai vezetője, Szakál Tibor folytatta a konzultációt a „Foglalkoztatás-ösztönzési pályázatokban rejlő lehetőségek, foglalkoztatási paktum” című monológjával.

Végezetül, de nem utolsó sorban Dr. Benkó Ádám, a B&W Tender Plus Kft. jogásza a projektekhez kapcsolódó közbeszerzési feladatokról, eljárásokról informálta a közönséget, amely a jövőben útmutatóként szolgálhat azok számára, akik nem érzik otthon magukat ebben a témában.

Az előadásokat Sarok Krisztián, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tanácsadója zárta hasznos prezentációjával, „Közel a segítség” – az ötlettől a megvalósulásig” címmel.

A konferencia végén szakmai workshopokon nyílt lehetőség tájékozódni a következő témaköröket érintve:

  • A projektek szakmai és pénzügyi lebonyolításának tudnivalói
  • A megyei ösztöndíjprogram lehetőségei
  • Foglalkoztatási paktum – kapcsolódási pontok
  • Közbeszerzési kötelezettségek
  • Az EPTK felület gyakorlati ismeretei

A szakmai műhelyeket a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft., a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szakemberei és a meghívott előadók vezették.