Kezdőlap Kultúra Rákóczi programsorozat Kecskeméten

Rákóczi programsorozat Kecskeméten

A Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület kecskeméti csoportja 2017-ben Rákóczi programsorozatot szervezett, amely 2018-ban is folytatódik. A legutóbbi rendezvényre II. RÁKÓCZI FERENC  ÉS A SZABADSÁGHARC EMLÉKEZETE ‒ KONFERENCIA ÉS HONISMERETI FÓRUM címmel március 10-én, szombaton került sor Kecskeméten, a Református Egyházközség konviktusi nagytermében. A vezérlő fejedelem emlékének szentelt konferencia előadói az egyesület kecskeméti és Duna-Tisza közi tagjai, kutatói. A program kiemelt tematikája volt a Kecskeméthez sok szállal kötődő  II. Rákóczi Ferenc helyi emlékezete. 

Az egyesületi hagyományokat követve irodalmi és zenei műsor is színesítette a rendezvényt és segítette a lelki feltöltődést. Szabó Sándor tárogatóművész a nap során több alkalommal is megszólaltatta hangszerét, és alapos magyarázatokkal szolgált a hangszer történetéről, kultuszáról, újbóli felfedezéséről és művelőiről. Pusztai Tamásné Kováts Emese (ének) és Homoki Zsolt (lant) Ráday Pál és a kuruc kor istenes énekeiből adtak elő. Ádám András többször is színre lépett versmondással, felolvasással.
A fejedelem felvidéki kultuszáról a nyitó előadás keretében Balassa Zoltán, Kassán élő kutató, újságíró beszélt. Kenyeres Dénes Rákóczi gyermek-és ifjúkora, neveltetése, Varga Istvánné A fejedelem másik arca, és Varga István A magyar emigráció szimbóluma, Rodostó című előadásaikban II. Rákóczi Ferenc emberi vonásai kerültek előtérbe. Ehhez kapcsolódott Ádám András Szemelvények Mikes Kelemen írásaiból című összeállítása.

A délutáni előadások sorát Végső István nyitotta A halasi csata, 1703. október 5. ‒ Egy rejtélyes ütközet és annak emlékezete című prezentációjával. Székely Gábor Egyház és társadalom Kecskeméten a Rákóczi szabadságharc idején címmel tartott előadásában kitért a programsorozat 2017-es indításának egyik apropójára, Kecskemét 1707. április 3-án történt, délvidéki rácok által történt feldúlására is. Székelyné Kőrösi Ilona A fejedelem hamvainak hazahozatala és kultusza Kecskeméten címmel áttekintést adott Rákóczi kecskeméti kötődéseiről és emlékezetéről. Duna-Tisza közi és délvidéki kitekintésre valamint jelenkori hagyományápolás bemutatására is sor került Horváth Zoltán Rákóczi-kultusz Bácsalmáson című előadásában.

A konferencián egy Budapestről érkezett kiállítás is bemutatásra került. A Bibliás Rákócziak című összeállítást Millisits Máté művészettörténésznek köszönhetjük, aki a következő hetekben még előadást is tart honismereti rendezvényeinken.

A rendezvény támogatója: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata volt.

Március 23-án Honismereti Nap Rákóczi jegyében címmel emlékezünk a fejedelemre, gyűjtők és gyűjtemények bemutatásával. Március 27-én, a Rákóczi Emléknapon koszorúzási ünnepséget tartunk a Rákóczi úton található emléktáblánál.

Székelyé Kőrösi Ilona
Fotó: Szórád Péter