Kezdőlap Kiemelt Sikeresen zárult a Linartech Autó szervezésében megrendezett Toyota Flottanap

Sikeresen zárult a Linartech Autó szervezésében megrendezett Toyota Flottanap

 2018. március 22-én került megrendezésre a Toyota Flottanap a kecskeméti Linartech Autó Kft-nél, amely mint hivatalos Toyota Márkakereskedés és Szerviz 2016 szeptemberében kezdte meg tevékenységét a Mindszenti körút 43-as szám alatt, ahol a legújabb Toyota és Lexus modellek széles választéka várja az érdeklődőket, melyeket személyesen megtekinthetnek vagy akár egy tesztvezetés keretében ki is próbálhatnak a helyszínen.

A rendezvény megnyitóján elsőként Pécsi Gyula márkaigazgató köszöntötte a vendégeket, majd Horányi István, a Toyota Flotta osztályának képviseletében tartott előadást „Miért jó a Toyota” címmel. Beszédében elmondta, hogy a Toyota 170 országban értékesít, valamint 75 gyártóüzemmel rendelkezik, ahol országszerte 340 ezer főt foglalkoztat. A Toyota az egyik legnagyobb autógyártó Európában, hiszen olyan értékek és alapelvek mentén fejlődött, amelyek lehetővé tették, hogy vezető autógyárrá nője ki magát az európai piacon. A Toyota elkötelezett abban, hogy a 2020-as évek elejére a hibrid technológiát elérhetővé tegye a Toyota és Lexus kínálat minden egyes modelljéhez.

Molnár Tamás, a Toyota Financial Services képviseletében tartott prezentációjában ismertette a Toyota pénzügyi, valamint lízing szolgáltatásait. Lízing szolgáltatásaik közül a zártvégű, a nyíltvégű, valamint az operatív formáját mutatta be a jelenlévőknek. A világszerte több mint 30 éve működő TFS a világ legnagyobb gépjármű finanszírozó csoportja, amely 37 országban szolgálja ki az ügyfeleket. A 100%-ban Toyota tulajdonú, Toyota Pénzügyi Zrt-t 2002-ben a japán anyacég azzal a céllal alapította, hogy a Toyota márkától megszokott színvonalú és minőségű pénzügyi szolgáltatásokkal szolgálja ki az ügyfeleket. A vállalat minden hivatalos Toyota és Lexus márkakereskedésben jelen van pénzügyi megoldásaival, nemcsak az új, hanem a használt autók területén is.

Az Eurorisk Biztosítási Alkusz Kft. megbízásából Baji Zoltán ismertette a cég alapvető szolgáltatásait és gépjármű-biztosítási tevékenységeit, amelyek a biztosítások megkötésétől kezdve, a díjak kezelésén át az estleges kárrendezésben való részvételt is magukba foglalják.

Továbbá ismertette a Casco-t, amely az elemi és lopáskárokból, ismeretlen által okozott rongálásból, valamint a tulajdonos önhibájából történt balesetekből származó károk fedezetére szolgál. Beszédében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást is prezentálta a hallgatóságnak, amely a gépjármű üzemeltetése során másoknak okozott károk megtérítését szolgálja, hiszen közúti forgalomban a gépjármű csak úgy vehet részt, ha érvényes gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezik.

Az előadások végeztével minden résztvevőnek lehetősége nyílt egy tesztvezetés keretében kipróbálni a Toyota, illetve Lexus modelleket, valamint kérdéseiket feltenni az előadóknak.

Linartech Autó Kft.

Kecskemét, Mindszenti körút 43.

Tel.: 76/956-494

Szerviz: 76/956-493

Központi információ: [email protected]

Szerviz: [email protected]

Nyitva tartás:  H-P: 8-18 óráig, Szerviz 17 óráig

Szombat: 9-12 óráig, Szerviz zárva

Vasárnap: Minden zárva

www.linartechauto.hu