Kezdőlap Rendőrségi hírek LEZÁRT AKTA: HAT ÓRÁN BELÜL

LEZÁRT AKTA: HAT ÓRÁN BELÜL

A kecskeméti rendőrök bíróság elé állítást javasolnak a telefonlopás gyanúsítottjával szemben.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2018. március 29-én 10 óra körül egy kecskeméti bankfiókban ismeretlen tettes eltulajdonította az egyik dolgozó mobiltelefonját. A figyelmetlenséget kihasználva az információs pultról vette el a készüléket. A sértett a történtek után feljelentést tett a Kecskeméti Rendőrkapitányságon.

A rendőrök a bejelentést követően hat órán belül beazonosították, és otthonában elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható P. Piroskát. A 63 éves asszony gyanúsítotti kihallgatása során beismerte tettét. Az otthonában megtartott házkutatás során a nyomozók lefoglalták az ellopott telefont, amit még aznap vissza is adtak a sértettnek.

A Vizsgálati Osztály a nyomozást lezárta, és az ügyet bíróság elé állítás javaslatával küldte meg az ügyészségnek.