Kezdőlap Országi események A Közösségek Hete országos megnyitója

A Közösségek Hete országos megnyitója

MEGOSZTÁS

Közel 800 esemény egy hét alatt!

Május 7-én indul útjára a Közösségek Hete országos rendezvénysorozat, mely közel 800 programmal várja az érdeklődőket. Az egy héten át tartó programsorozatot Dr. Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója nyitja meg Kiskőrösön.

Az eseményen felszólal Dr. Szilvay József Attila, a Magyar Közút Nzrt. vezérigazgatója, Szerencsi Gábor, a Magyar Közút Nzrt. közúti szolgáltató igazgatója, Berencsi Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kerékpáros Koordinációs Főosztály vezetője és Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere.

Az ünnepélyes megnyitónak a Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum ad otthont május 7-én 11.00 órától. Az intézmény tavaly, az első Közösségek Hetén számos eseménnyel vett részt. A témahét minden napján kínált a rendezvény szellemiségét képviselő, innovatív közösségépítő programokat.

A Közösségek Hete megnyitó ünnepsége az „Élményműhely – Kupola építése” című programmal veszi kezdetét 10 órakor, mely folyamatosan, az esemény alatt nyeri el végső formáját. A hivatalos megnyitó után Kiskőrös főteréről induló biciklis felvonulás Józsi, az úthenger vezetésével érkezik meg a múzeum udvarára, ahol kirakják a Közösségek Hete logóját. A rendezvény a „Közösen könnyebb” című kiállítás megnyitójával zárul.

Az országos rendezvénysorozat a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás EFOP-1.3.1-15-2016-00001 kiemelt projekt keretében, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciumi együttműködésében valósul meg.

Az országos megnyitó időpontja:                         2018. május 7. 11.00 óra
Helyszín:                                                             Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum
6200 Kiskőrös Dózsa György út 38.

 

Tervezett program:
10.00-től Élményműhely – Kupola építése – folyamatosan a rendezvény alatt
11.00-12.00 A Közösségek Hete hivatalos megnyitója
12.05-12.20 A város főteréről induló kerékpáros felvonulás, Józsi úthenger vezetésével megérkezik az udvarra. Közösségek Hete pólóba öltözött felvonulók puzzle darabokat hoznak, amiből kirakják a Közösségek Hete logót.
12.30-13.00 Közösen könnyebb című kiállítás ünnepélyes megnyitója
Az eseményt megnyitja és a díjakat átadja: Dr. Cseri Miklós főigazgató, Szabadtéri Néprajzi Múzeum

További információ:
Pákay Viktória kommunikációs munkatárs
Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ
Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás
Telefonszám: +36 70/456-9436
E-mail: pakay.viktoria@sznm.hu

Kaposi Gabriella múzeumpedagógiai főmunkatárs
Magyar Közút Nonprofit Zrt. Úttörténeti Múzeum
Telefonszám: +36 30 870-1791
E-mail: kaposi.gabriella@kozut.hu

MEGOSZTÁS