Kezdőlap Rendőrségi hírek BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT

BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT

MEGOSZTÁS

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei 2018. május 7-én 18 óra 20 perckor szabálysértési őrizetbe vettek egy 43 éves helyi férfit, aki úgy vett részt a közúti közlekedésben egy Iveco gyártmányú kisteherautóval, hogy őt 2018. június 21-ig a járművezetéstől eltiltották.

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel járó, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az egyenruhások.

Az 55-ös számú főúton, Baja felől Csávoly irányába közlekedett 2018. május 7-én 18 órakor egy 53 éves férfi motorkerékpárral. A helyszíni szemle adatai alapján haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó, majd forgalmi okból lassító és megálló Opel Astra típusú személygépjármű mögött, és az autó hátsó részének ütközött. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a motoros súlyos sérülést szenvedett.

Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – annak hirtelen fékezése esetén is – meg lehessen állni. Kérjük, vezessenek óvatosan és körültekintően! Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság!

1

MEGOSZTÁS